Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2026.02.04. 09:08
null
A hollandiai terepkerékpáros világbajnokság korosztályos mezőnyében Vas Barnabás mutatta be a legjobb magyar szereplést, aki az előkelő hatodik helyen végzett az U23-asok futamában.

Remekül teljesítettek a magyar versenyzők a múlt hét végén a hollandiai Hulstban rendezett terepkerékpáros (cyclo-cross) vb-n. A mieink részéről a Vas testvérek vitték a prímet, ugyanis a felnőtt női mezőnyben negyedik helyet szerző Vas Kata Blanka mellett a még utánpótláskorú öccse, a 19 esztendős Barnabás is alaposan letette a névjegyét: felülmúlva az előzetes várakozásokat (előzetesen a legjobb 15 közé kerülést tűzte ki célul), a hatodik helyen végzett az U23-asok mezőnyében,

ezzel pályafutása eddigi legjobb világbajnoki eredményét érte el.

Egyébként korábban U19-es Európa-bajnokságról volt már negyedik és ötödik helye is.

„Hál'istennek tényleg jól sikerült minden:

– értékelte szereplését Vas Barnabás az Utánpótlássportnak. — Sajnos a cyclo-cross-szezon nagy részében nem igazán jött ki a lépés, a saját mércémhez képest nem tudtam jó eredményeket elérni. Ugyanakkor a vébé előtti utolsó világkupaversenyen Hoogerheidében már kezdett valami összeállni, és ott tizenharmadik lettem, szóval utólag azt mondhatom, volt már előjele annak, hogy aztán a világbajnokság is jól alakulhat, de ez a hatodik helyezés abszolúte várakozáson felüli, valóban szuper eredmény. Ez karrierem egyik, hanem legnagyobb sikere eddig terepkerékpárban.

Ennek köszönhetően a legvégén a nyolcadikról még két pozíciót is sikerült előre jönnöm, és meglett ez a nagyon értékes hatodik hely.

Mivel még további két évig az U23-as korosztályban indulhatok, így nem is lehet más a célom, minthogy jövőre majd ennél is jobb helyezést érjek el, és akár a dobogós helyekért is harcba szálljak.”

Vas Barnabás Forrás: m4sport.hu

A világbajnokság egyben a terepkerékpáros versenyidény végét is jelenti, így a folytatásban már újra az országúti szakág kerül az előtérbe, és az ifjabbik Vas testvér elmondta: ezen a területen is szeretne fejlődni, és egyre jobb eredményeket elérni. Tavaly az MBH Bank Colpack Ballan csapatában tekert, míg idéntől már a Team United Shipping kontinentális kategóriájú sorában folytatja.

„Jól érzem magam az új csapatomban, motivált vagyok, és az a célom, hogy országúton is maradandót alkossak. Remélem, az előző évvel ellentétben idén végre jól mennek majd a versenyek is.”

(Kiemelt kép forrása: Schöff Gergely/bikemag.hu)

Legfrissebb hírek

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
50 perce

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
17 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
23 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
2026.02.02. 09:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50
Ezek is érdekelhetik