Tour de Hongrie: a negyedik WorldTeam is benevezett

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.12.23. 11:06
null
Philippe Gilbert (balra) a Lotto Soudal legnagyobb ásza (Fotó: AFP)
A Lotto Soudal is nevezett a Tour de Hongrie országúti kerékpáros-körversenyre. A szervezők tájékoztatása szerint a belga WorldTeam első alkalommal vesz részt a magyarországi viadalon.

Amint arra a csütörtöki közlemény emlékeztet, a Lotto Soudal lassan négy évtizede állandó résztvevője a kerékpáros világ legrangosabb országúti versenyeinek. Több nagy siker fűződik a klub bringásainak nevéhez, az ausztrál Cadel Evans 2009-ben világbajnoki címet szerzett, illetve több tucatnyi Tour de France-, Giro d'Italia- és Vuelta a Espana-szakaszgyőzelem mellett elsősorban a legnevesebb egynaposokon remekeltek a csapat tagjai.

A 2022-es keret legnagyobb csillaga a belga Philippe Gilbert: a 39 éves kerekes 2012-ben győzött az országúti világbajnokságon, hét szakaszt nyert a Vuelta a Espanán, négyszer ünnepelhetett az Amstel Gold Race és kétszer a Giro di Lombardia után, de nyert Liege–Bastogne–Liege-t és Párizs–Roubaix-t is. A 2022-es szezon lesz számára a jutalomjáték, az év végén visszavonul a versenyzéstől.

A 43. Tour de Hongrie-t május 11. és 15. között rendezik, az útvonal bemutatójára várhatóan januárban kerül sor. A mezőnyből eddig hat csapat ismert, közülük – a spanyol Movistar, az izraeli Israel Start-Up Nation és a holland Jumbo-Visma után – a Lotto Soudal a negyedik, amelyik a legmagasabb szintet képviseli.

Legfrissebb hírek

Tour de Hongrie: a szövetségi kapitány szerint lehet magyar versenyző a legjobb ötben, tízben

Kerékpár
18 órája

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
2026.02.03. 19:24

Eisenkrammer Károly: Megkaphattuk volna a worldtour-minősítést

Kerékpár
2026.02.02. 17:31

Nobel-díjas író szülővárosában rajtol a Magyar körverseny jövőre

Kerékpár
2025.12.03. 18:09

Jövőre is május közepén rendezik a Tour de Hongrie-t – hivatalos

Kerékpár
2025.10.07. 10:53

Kerékpár: Pogacar a folyamatos sikerei ellenére évről évre fejlődni akar

Kerékpár
2025.10.06. 12:14

Pelikán János: Ez az első év, amikor csak a kerékpározással kell foglalkoznom

Kerékpár
2025.06.28. 08:51

Ember és gép harca a magyar országúttal és az elemekkel

Népsport
2025.06.27. 10:23
Ezek is érdekelhetik