Vuelta: kilenc hegyi befutó vár a mezőnyre jövőre

2021.12.16. 22:46
A jövő évi Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen kilenc hegyi befutó vár a mezőnyre az útvonal csütörtöki bemutatója szerint – jelentette a Magyar Távirati Iroda.

A 77. kiírás csupán a negyedik alkalom lesz, amikor nem Spanyolországból rajtol el a viadal, ugyanis ezúttal Utrecht lesz a helyszín. A hollandiai város idén lett volna a start házigazdája, de a koronavírus-járvány miatt ezt egy évvel eltolták. Érdekesség, hogy jövőre mind a három háromhetes körverseny külföldön rajtol el, ugyanis a Tour de France első szakaszát Koppenhágában rendezik, míg a Giro d'Italia első három etapjára Magyarországon kerül sor.

A spanyol körverseny 21 szakaszából kilenc végződik majd hegycsúcson, de ami igazán különleges lesz, hogy ebből öt emelkedő először szerepel a Vuelta programjában, amelynek egy-egy egyéni és csapatidőfutam is része. Utóbbi 23.3 kilométer hosszú lesz és az utrechti nyitány alkalmával rendezik, míg előbbire a verseny közepén, a 10. szakaszon kerül sor, amikor a versenyzőknek az Elche és Alicante közötti 31.1 kilométert kell teljesíteniük.

A 2022-es Vuelta augusztus 19-én kezdődik és szeptember 11-én ér véget Madridban. A spanyol viadalt sorozatban háromszor a szlovén Primoz Roglic nyerte meg.

Legfrissebb hírek

Ha nem Pogacar, akkor ő – Simon Zoltán publicisztikája

Kerékpár
2026.09.15. 23:27

Ez most Masé lett! – 12 év után spanyol piros trikós a Vueltán

Kerékpár
2026.09.13. 21:35

Eddie Dunbar kontrája győzelmet ért a Vueltán

Kerékpár
2026.09.11. 18:39

Küng és Roglic is jól járt az időfutammal

Kerékpár
2026.09.10. 18:17

Vuelta: V. Brennan, a spanyolországi sprintek királya

Kerékpár
2026.09.09. 18:27

Van Aert a célig kísérte Brennant a Vueltán

Kerékpár
2026.09.08. 18:57

Vuelta: Wout Van Aert a hőségben sem lassított, Mas maradt az élen

Kerékpár
2026.09.06. 19:27

Vuelta: jelentősen lerövidítették a vasárnapi szakaszt

Kerékpár
2026.09.06. 10:17