Giro d'Italia: Girmay nem tudja folytatni, feladta a versenyt

R. P.R. P.
2022.05.18. 09:45
null
Girmay nem tudja folytatni (Fotó: AFP)
Biniam Girmaynak vissza kellett lépnie a Giro d'Italia kerékpáros körversenytől, miután a keddi szakaszgyőzelmét követő ünneplés során szembe lőtte magát a pezsgősdugóval, és szerda reggelre nem jött rendbe.

A La Gazzetta dello Sport adta hírül, hogy a kedden Fekete-Afrika első Giro-szakaszsikerét arató Girmay nem áll rajthoz a szerdai, 11. szakaszon.

A 28 éves eritreai Girmay a díjátadó közben sérült meg, amikor kinyitotta pezsgőt, és dugó eltalálta a bal szemét. Bár a ceremónián végig ott volt, a sajtótájékoztató helyett a kórházba ment.

A lap úgy tudja, hogy Girmay sérülése nem súlyos, elővigyázatosságból döntöttek a visszaléptetése mellett. Mindazonáltal Girmayra további vizsgálatok várnak még.

Az MTI később megírta, hogy a vizsgálatok bevérzést állapítottak meg az elülső szemkamrában.

A kórház után Girmay visszatért a csapat szállására:


Girmay csapata, Intermarché hivatalosan még nem erősítette meg versenyzője visszalépését.

FRISSÍTÉS (10:00):

Biniam Girmay az Intermarché Twitter-csatornáján bejelentette, hogy pihenésre van szüksége, így nem áll rajthoz, és visszalép a Girótól.

Legfrissebb hírek

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Videó: az FTC és a Paks is négygólos döntetlent játszott, de utóbbinak ez nem ért továbbjutást

Európa-liga
2026.07.30. 21:23

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Pedri és édesapja folytatta a megható hagyományt – videó

Foci vb 2026
2026.07.20. 18:00

Madonna Ronaldinho és Ronaldo oldalán nyitotta, Shakira zárta – videón a vb-döntő félidei műsora

Foci vb 2026
2026.07.19. 22:49