Csupasport: Nehéz időszakon vagyok túl – Gönczy Gergő

T. N.T. N.
2022.07.01. 17:51
Címkék
Súlyos baleset árnyékolta be a június végén Pannonhalmán megrendezett felnőtt országúti kerékpáros országos bajnokságot. Egy figyelmetlen autós hirtelen bekanyarodott a pályára a szökevénycsoport elé, amelyből Gönczy Gergő sérült meg legsúlyosabban. Az Epronex Hungary 25 éves bringásának többek között eltört a kulcscsontja, de arc- és lábsérülést is szenvedett.

– Nincsenek könnyű napok a háta mögött...
– Valóban nehéz időszakon vagyok túl, de összességében egész jól tartom magam – mondta a Csupasportnak a dietetikus diplomával rendelkező Gönczy Gergő.– Nincsenek könnyű napok a háta mögött...
– Valóban nehéz időszakon vagyok túl, de összességében egész jól tartom magam – mondta a Csupasportnak a dietetikus diplomával rendelkező Gönczy Gergő.

– A balesetig hogyan alakult a verseny?
– Pont úgy, ahogy a csapatunk szerette volna. Sikerült mozgatni a mezőnyt, az volt az előzetes tervünk, hogy három emberünk legyen elmenésben, ez sikerült is, hiszen volt olyan szituáció, amikor mások mellett hárman voltunk elöl. Egyszer elég nagyra hízott a szökevénycsoport, ám olyan tempóval haladtunk, hogy kezdett elolvadni, végül öten maradtunk. A véglegesnek tűnő csoport a második-harmadik körben alakult ki, nagy erőfeszítések árán sikerült elszakadni. Amikor ráfordultunk a negyedik körre, akkor következett be a baleset. Odáig egészen biztatóan alakult a szökés. Akiknek beleszólásuk volt, hogy kontrollálják az elmenést, gondolok itt a profikra, Valter Attilára, Dina Mártonra, Peák Barnabásra és Fetter Erikre, rájuk nagyobb munka hárult, ám közben úgy éreztem, hogy kisebb fejetlenség alakult ki. Sokat változott az előnyünk, ebből sejtettük, hogy hátul is nagyon kell menni, és nincs nagy egyetértés, mennyire engedjenek el minket, vagy elengedjenek-e egyáltalán. Próbálkoztak elmenéssel a hátul maradt versenyzők, ezzel nyomás alatt tartották a profikat. A mi csapatunknak a tervek szerint alakult a verseny.

– Hogy történhet meg, hogy a felnőtt kerékpáros országos bajnokságon behajt egy autó a pályára, és elüti a szökevénycsoportot?
– Láttuk, hogy van egy busz a pályán, ám szerencsére beállították egy buszmegállóba, így nem akadályozott a haladásban. A következő akadály az autó volt, amely a balesetet okozta. Egy rendőr utasította a vezetőt, hogy maradjon az út szélén és engedjen el minket, de amikor a rendőr továbbhaladt, az autó is megindult. Ezen még nem lepődtünk meg, mert sajnos ez gyakran előfordul itthon, mondván, ha a rendőr már nem látja, továbbmegy az autó a versenypályán. Gondoltuk, megelőzzük, és nem történik semmi extra. Aztán bekövetkezett a baj. Az autó sofőrje nem figyelt eléggé, sőt nem is tudom egyáltalán, mit észlelt abból, amit mondott neki a rendőr. Az lett volna a feladata, hogy húzódjon le, és ne csináljon semmit. Amikor elkezdtük előzni az autót, átvágott az út bal oldalára, és megpróbált bekanyarodni egy utcába. Négyen azonnal telibe találtuk oldalról, az ötödik versenyző szerencsére elkerülte az ütközést. Eleve nem kellett volna beengedni az autót a versenypályára, ez felveti a szervezők felelősségét, és azt, hogy milyen biztonsági személyzetet bíztak meg. Továbbá kérdés, a biztonsági személyzet embere miért engedte be a kimondott utasítással ellentétben? Útzár volt, érkezett a mezőny – nem értem. Előttünk három perccel mentek a rendőrök, a felvezető autó, érzékelhette volna a polgárőr, hogy nem szabad már senkit beengedni. Ennek ellenére mégis bekeveredett az autó a pályára, aminek meg is lett a súlyos következménye.

A teljes interjút elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

A napfelkeltével megjött a kedve is a Keszthely–Balatonfüred futáson

Csupasport
2026.08.04. 11:02

A rekorder Kovács Anikó újabb sikerei a hétvégi strandtenisz ob-n

Csupasport
2026.08.03. 15:49

„Ez egy igazi népünnepély” – a rekordokat hozó 44. Lidl Balaton-átúszás értékelése

Csupasport
2026.08.02. 08:31

Úszás a Balatonnál és Orfűn, ugrálás Keszthelyen, túra Sülysápon, futás Zircen, Tatán, Salgótarjánban

Csupasport
2026.07.31. 16:34

Keddig kell dönteniük a részévételről azoknak, akik neveztek a Balaton-átúszásra

Csupasport
2026.07.25. 13:59

A hétvégén a pesti rakparton ingyenesen kipróbálható a világ egyik leggyorsabban fejlődő sportága

Csupasport
2026.07.24. 15:49

A szervezők úgy készülnek – szombaton Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.21. 07:08

Hét magyar jet-ski-érem a hazai világversenyen!

Csupasport
2026.07.20. 06:00