
GIRO D'ITALIA – A MAGYAR RAJT VARÁZSA
 Időrendi sorrendben haladva az év első háromhetese az olasz volt, május  végén Budapestről rajtolva 3410 kilométer alatt jutott el a mezőny Rómeó  és Júlia városába, Veronába. Magyar szempontból tekintve: amit a Tour  de France és a Vuelta a Espana nem adott meg (hiszen egyiken sem állt  rajthoz hazai bringás), azt a Giro d'Italia többszörösen is megadta.  Azon felül, hogy három indulónk is volt az olasz körön, a sportszeretők  figyelmét biztosan nem, de talán még az átlagemberekét sem kerülte el,  hogy az első három versenynapnak hazánk adott otthont. A Hősök terétől  Visegrádig vezető táv, a budapesti egyéni időfutam, valamint a Kaposvárt  és Balatonfüredet összekötő etap egyrészt örök emlék marad, másrészt  fellángoltatták a kerékpársportot. Volt is kikért szorítani: Fetter Erik  (EOLO-Kometa), Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert) és Valter  Attila (Groupama-FDJ) mind a 21 szakaszon rengeteget dolgozott, főleg  csapattársai sikerének érdekében. Valter amellett, hogy az FDJ  sztársprinterét, Arnaud Démare-t három szakaszgyőzelemhez, egyúttal a  gyorsasági pontverseny megnyeréséhez segítette, a 19. szakaszon negyedik  lett, és a fiatalok különmeccsében top 10-es eredményt ért el (9.). Más  kérdés, hogy miután a 2021-es Girón háromszor is felhúzhatta a  rózsaszín trikót, saját elmondása szerint maradt benne hiányérzet az  idei szezon után. A Peák, Fetter duó első Grand Tourja volt az olasz,  előbbinek egy szakasz-13., utóbbinak a záró szakaszon szerzett 23. hely  volt a csúcs, így mind a ketten maradéktalanul elégedettek lehetnek.  Összetettben Valter a 35., Fetter a 83., Peák a 110. lett a rajton még  176 tagú mezőnyben. Ami a legjobbakat illeti, Richard Carapaz (Ineos)  érezhette magát nyeregben a 14. szakasztól, az igazsághoz persze  hozzátartozik, hogy a legnagyobb előnye az összetettben mindössze hét  másodperc volt az ausztrál Jay Hindley-vel (Bora) szemben, aki a 20.  etapon másfél percet vert a 2019-es győztes ecuadorira, ezzel az utolsó  utáni pillanatban kiénekelte a sajtot riválisa szájából – a záró, egyéni  időfutamon már nem volt lehetősége ledolgozni ekkora hátrányt.


JAI HINDLEY

 A 26 éves ausztrál profi pályafutása 2016-ban kezdődött, de a  legnívósabb versenyeken csak két évvel később mutatkozott be, a Sunweb  színeiben volt ott a Vueltán. Az áttörést a 2020-as esztendő hozta meg,  amikor 39 másodperces hátránnyal második lett összetettben, egyszer  tehát már nagyon közel járt az olaszországi diadalhoz. Egy évvel később,  már DSM-esként, nem tudta befejezni a versenyt, így a második igazán  biztató próbálkozását – immár a Bora-Hansgrohe versenyzőjeként – siker  koronázta ebben az évben, amihez egyetlen szakaszgyőzelem elégnek  bizonyult.
TOUR DE FRANCE – LEGENDÁS PÁRHARC KOPPENHÁGÁTÓL PÁRIZSIG
A 2022-es Tour de France értékelését érdemes távolabbról kezdeni,  egészen pontosan két évvel ezelőttről. A szlovén Tadej Pogacar (UAE  Emirates) ugyanis 2020-ban honfitársát, Primoz Roglicot, a Jumbo  háromszoros Vuelta-győztesét megelőzve nyert Franciaországban, a  következő kiírásban pedig a dán Jonas Vingegaard-t iskolázta le, több  mint öt percet verve rá. Olyan dominancia kezdett kirajzolódni, amilyen a  Formula–1-ben Lewis Hamiltont vagy a NBA-ben szereplő Golden State  Warriorst jellemezte egykor, és ha ekkora fölény alakul ki a  vetélytársakkal szemben, az hosszabb távon is hátrányosan hathat a  sportág népszerűségére. S ha már hasonlatok: a Tour de France nemcsak  egy verseny, hanem „a” verseny, amelynek a kulturális jelentősége is  óriási – ami a tenisznek Wimbledon vagy a Formula–1-nek a Monacói  Nagydíj, az a bringázásnak a francia háromhetes. Ebből a perspektívából,  a nagy képet tekintve is parádés év van mögöttünk, de ami az aszfalton  történt, egyenesen a történelemkönyvekben a helye. Valter Attila új  csapata, a holland Jumbo-Visma ugyanis elképesztő dominanciát mutatott,  elsősorban Jonas Vingegaard-nak és Wout Van Aertnek köszönhetően. A  Vingegaard, Pogacar csata pedig új szintre lépett, a dán méltó ellenfele lett a  triplázni vágyó szlovénnak, ugyanakkor a nagy rivalizálásban mindketten  emberek, heroikus sportemberek maradtak. Több sportszerű jelenet is  emlékezetessé tette a három hetet. Például Pogacar a 18. szakasz hegyi  lejtmenetében bukott, de a dán megvárta, aztán – már ismét a bringán  ülve – lepacsizott a két klasszis, az operatőr pedig, aki hátulról  követte a párost, elmondhatja magáról: sportágtörténeti felvételeket  készített. A Jumbo végül mindenkit elsöpört, Vingegaard az összetettet  (2:43 perces előnnyel) és a hegyi pontversenyt, Van Aert a gyorsasági  kategóriát nyerte meg. Nem állítunk valótlant, ha minden idők egyik  legjobb Grand Tourjai közé soroljuk a 2022-es francia kört.

JONAS VINGEGAARD
 Remco Evenepoelhoz hasonlóan (akiről később még esik szó), Vingegaard is  focistának készült, de törékeny testalkata miatt a kerékpározás felé  sodorta az élet. 19 éves korában a félprofi ColoQuick csapata igazolta  le, ezzel párhuzamosan csapattársa halüzemében csomagolta az  uszonyosokat. Utólag sikerei egyik zálogaként tekint erre az időszakra,  mondván, rengeteget tanult a kitartásról és a munka értékéről, amit  aztán a sportban is tudott kamatoztatni. A Jumbo 2019-ben vetette ki a  hálóját rá, viszont Grand Tour-lehetőséget csak a következő évben  kapott, és 46. lett a Vueltán – ami ezt követte, azt már ismerjük…
VUELTA A ESPANA – A BELGA CSILLAG FELRAGYOGOTT
 A vasárnap véget érő 77. spanyol viadalra sajnos rányomta a bélyegét  több kiesés is, emiatt – ha sorrendet akarnánk felállítani az idei Grand  Tourok között – a Vuelta lenne a „bronzérmes”. Pedig nem így indult. A  hollandiai rajt előtt mindenki Primoz Roglicról beszélt, nem csoda,  mivel a szlovén lehetett volna az első, aki sorozatban négy Vueltát  nyer. Roglic végül csak egy napig – a negyedik szakaszon aratott  győzelme után – viselhette a piros trikót, aztán jött Remco Evenepoel,  aki a hatodik etapot követően magához ragadta a kezdeményezést, és  jottányit sem engedett belőle. Tegyük hozzá, Roglic óriásit bukott a 17.  szakasz hajrájában, és az is nagy szó, hogy az utolsó méterekre még  visszaült a nyeregbe, és átgurult a célvonalon. Másnap azonban már nem  állt rajthoz, így Evenepoel legnagyobb riválisa kiszállt a meccsből.  Pontosan ez történt a gyorsasági és a hegyi pontversenyben is: az előbbi  műfajban Jay Vine kényszerült feladni a versenyt szintén baleset miatt –  Richard Carapaz (Ineos) profitált belőle –, míg az utóbbiban Mads  Pedersen (Trek) ellenfelének, a második és a harmadik szakaszt elsőként  záró Sam Benettnek pozitív lett a koronavírustesztje. Evenepoel ettől  függetlenül végig korát meghazudtoló kiegyensúlyozottsággal és Roglic  hiányában meglepő dominanciával versenyzett, sikere igazából egy  pillanatig sem forgott veszélyben – ami azért is nagy szó, mert sokan  nem voltak meggyőződve róla, hogy a belga bírni fogja a 2000 méter  feletti hegyeket, vagy hogy a harmadik héten is végső győzteshez méltó  tempót tud majd menni. Nem csoda, hogy voltak fenntartások, hiszen Grand  Touron ugyan indult már korábban, de befejezni nem tudta a 2021-es  Girót.

REMCO EVENEPOEL
 Ahogy arról már Vingegaard-nál szó volt, a Vuelta győztese is futballal  kezdett: az Anderlecht és a PSV Eindhoven korosztályos csapataiban  játszott, sőt belga utánpótlás-válogatott is volt. Fizikuma miatt  viszont úgy érezte, nem tud igazán érvényesülni, ezért 2017-ben a váltás  mellett döntött. Kerékpározni kezdett, amiben apja, Patrick is fontos  szerepet játszott, aki maga is hivatásos kerékpáros volt. Profi  szerződést 2019-ben kapott a Quick-Steptől, és még ebben az évben  magukért beszélő eredményekkel jelezte csapatának, hogy jól döntött. Az  Eb időfutamversenyén bronz-, a világbajnokságon ugyanebben a számban  ezüstérmet szerzett az elitmezőnyben, noha még bőven indulhatott volna  az U23-asok között. Vasárnap 44 éve tartó „böjtnek” vetett véget, ami a  belga bringások Grand Tour-elsőségét illeti



Jövőre Monacóból rajtol a Vuelta

Nagy baj lehet – Jakus Barnabás publicisztikája

Jonas Vingegaard a Bola del Mundón megnyerte a Vueltát

Vuelta: Philipsent nem lehetett megverni a sprintben



