Terepkerékpár: Van der Poel nyerte az idényt lezáró vb-t

Vágólapra másolva!
2023.02.05. 17:24
null
Mathieu van der Poel öröme (Fotó: Getty Images)
Mathieu van der Poel nyerte meg a férfiak versenyét a cyclocross (terepkerékpár)-idényt lezáró világbajnokságán a hollandiai Hoogerheidében.

 

A derűs időben nagy tömeg – helyszíni becslések szerint mintegy 45 ezer ember – látogatott ki a szakág két legnagyobb sztárjának, a négyszeres vb-aranyérmes hazai klasszis, Mathieu van der Poel és a háromszoros világbajnok belga Wout van Aert csatájára számítva.

A rajtnál a hollandok akarata érvényesült, jó helyzetbe hozták kapitányukat, a két nagy esélyes pedig alig fél kör után leszakított mindenkit. A várakozásoknak megfelelően így kettejük kötött dőlt el a tízkörös verseny, ám nem kapkodták el az elsőség eldöntésének kérdését: fej fej mellett rótták a kilométereket a Van der Poel édesapja, Adrie tervezte pályán. A döntés végül a célegyenesre maradt, amelynek a holland esélyes tudatosan hátulról vágott neki, és erősebbnek is bizonyult belga riválisánál, ezzel pedig 2015, 2019, 2020 és 2021 után ötödször került nyakába az aranyérem.

A nőknél szombaton ugyancsak holland siker született azzal, hogy Fem van Empel szerezte meg a világbajnokot illető szivárványszínű trikót. Vas Kata Blanka 11. helyen ért célba.

Férfi terepkerékpár-világbajnokság
1. Mathieu van der Poel (Hollandia) 1:07:20 óra
2. Wout van Aert (Belgium) azonos idővel
3. Eli Iserbyt (Belgium) 12 másodperc hátrány

Legfrissebb hírek

Mathieu van der Poel a világbajnokságon is állta a sarat

Kerékpár
2026.02.01. 16:50

Vas Blanka negyedik lett a terepkerékpáros-világbajnokságon

Kerékpár
2026.01.31. 16:13

Terepkerékpár: Vas Barnabás hatodik lett a hollandiai U23-as vb-n

Utánpótlássport
2026.01.31. 14:49

Terepkerékpár-világkupa: Vas Blanka harmincharmadik lett Hoogerheidében

Kerékpár
2026.01.25. 15:31

Terepkerékpár-vk: Vas Blanka hatodik lett Maasmechelenben

Kerékpár
2026.01.24. 15:44

Terepkerékpár-ob: Bruchner Regina és Takács Zsombor a bajnok

Kerékpár
2026.01.11. 18:31

Nagyot bukott, véget ért a háromszoros világbajnok kerékpáros idénye

Kerékpár
2026.01.03. 12:36

Negyedik hellyel zárta az évet Vas Blanka

Kerékpár
2025.12.30. 20:38
Ezek is érdekelhetik