Kerékpár: Mark Cavendish még idén visszavonul – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.21. 15:46
null
A hírek szerint Mark Cavendish május 22-én bejelenti, hogy 2023-ban visszavonul (Fotó: Getty Images)
Az olasz Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Giro d’Italia második pihenőnapján, május 22-én bejelenti visszavonulását a brit sztárkerékpáros, Mark Cavendish.

A 38. életévét május 21-én betöltő britet az országúti kerékpár legsikeresebb alakjai között tartják számon rekordot jelentő 161 győzelmével.

Cavendish 2011-ben a világbajnokságon aranyérmes lett, míg a nagy körversenyeken pedig 53-szor nyert szakaszt: a Giro d’Italián 16-szor, a Tour de France-on 34-szer, a Vuelta a Espanán háromszor ért elsőként a célba, ezek mellett a francia körversenyen 2011-ben és 2021-ben, az olasz viadalon 2013-ban, a spanyolon pedig 2010-ben érdemelte ki a legjobb sprintereknek járó zöld trikót.

Cavendish nem csak országúton jeleskedett, hiszen pályakerékpárban 2005-ben Los Angelesben, 2008-ban pedig Manchesterben nyert aranyérmet.

A brit kerékpáros 2022-ben részt vett a Magyarországról rajtoló 105. Giro d'Italián, s az első szakasz során a Fejér vármegyei Zámolynál kénytelen volt kerékpárt cserélni. Az eset egy buszmegállónál történt, melyet később Mark Cavendishről neveztek el, s ha igaznak bizonyulnak az olasz lap értesülései, a brit sprinter a jövőben akár el is látogathat a megállóhoz....

Legfrissebb hírek

Jonas Vingegaard a Bola del Mundón megnyerte a Vueltát

Kerékpár
14 órája

Vuelta: Philipsent nem lehetett megverni a sprintben

Kerékpár
2025.09.12. 18:11

Lerövidített időfutamot nyert meg Filippo Ganna a Vueltán

Kerékpár
2025.09.11. 18:07

Vuelta: Pellizzari a Morrederón szerezte meg első profi győzelmét

Kerékpár
2025.09.10. 17:48

Mads Pedersen elbírt az esélyesség terhével a pihenőnap előtti „pihenőnapon”

Kerékpár
2025.09.07. 18:18

Vuelta: Joao Almeida fantasztikus teljesítménnyel hódította meg az Anglirut

Kerékpár
2025.09.05. 17:54

Ayuso ismét szökésből győzött a Vueltán

Kerékpár
2025.09.04. 18:38

Hiába a tüntetések, nem lép vissza az Israel a Vueltától

Kerékpár
2025.09.04. 11:29
Ezek is érdekelhetik