Vuelta: Van Aert nyerte meg a sprintbefutós harmadik szakaszt

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.08.19. 18:00
Wout Van Aert nyerte a Vuelta 3. szakaszát (Fotó: Getty Images)
A belga Wout van Aert győzelmével ért véget a Vuelta a Espana spanyol kerékpáros-körverseny harmadik szakasza. Valter Attila a 97. helyen ért célba.

 

A szombati nyitó időfutam után vasárnap mezőnyhajrával ért véget a szakasz, hétfőn pedig a Lousa és Castelo Branco közötti 191.2 kilométeres etap várt a mezőnyre.

A 2471 méter szintkülönbséget tartogató harmadik szakaszon korán kialakult egy négyes szökés. Vasárnap Ibon Ruiz és Luis Ángel Maté közel 150 kilométeren át vezetett a szökésben, ezúttal is meglógtak, velük tartott Xabier Isasa és Unai Iribar is, így két-két kerékpáros volt az Euskaltel Euskadi és a Kern Pharma csapatából is.

A mezőny 2-3 percre elengedte a szökevényeket, akik között nagy volt a csata a hegyi trikóért, amelyet Luis Ángel Maté szerzett meg.

A szökevények előnye 20 kilométerrel a befutó előtt fogyott el, a sprinthajrá előtt két kilométerrel Valter Attila vezette fel a mezőnyt. A befutónál nem volt kérdés, Valter csapattársa, a piros trikós Wout van Aert nyerte meg a befutót. A belgának ez volt a 10. GS-győzelme, győzelmével továbbra is őrzi előnyét összetettben.

79. VUELTA A ESPANA
3. szakasz (Lousa–Castelo Branco, 191.2 km)
1. Wout van Aert (belga, Visma) 4:40.42 óra
2. Kaden Groves (ausztrál, Alpecin-Deceuninck) azonos idővel
3. Jon Aberasturi (spanyol, Euskaltel-Euskadi) a. i.
...97. Valter Attila (magyar, Visma) a. i.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Van Aert 10:05.59 óra
2. Brandon McNulty (amerikai, UAE) 13 mp h.
3. Mathias Vacek (cseh, Lidl-Trek) 15 mp h.
...56. Valter 1:08 p h.

 

Legfrissebb hírek

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
2026.02.03. 16:14

Kerékpár: Murciában kezdi a szezont Valter Attila

Kerékpár
2026.01.26. 12:30

Valter Attila megmutatta magát új csapata mezében

Kerékpár
2026.01.03. 15:24

Kerékpár 2025: „Pogacar idén is mindent megnyert, és csókolom”

Kerékpár
2025.12.30. 14:34

Jövőre Monacóból indul, és Granadában ér véget a Vuelta

Kerékpár
2025.12.17. 22:01

Valter Attila: Meg kell újulnom, és ezt a Bahrainnél hagyják

Kerékpár
2025.12.17. 07:00

Új kihívások várnak jövőre a magyar kerékpárosokra

Kerékpár
2025.12.17. 06:30

Kerékpár: jövőre elmarad a norvég körverseny

Kerékpár
2025.12.10. 14:06
Ezek is érdekelhetik