Kusztor Péter: Kihoztam a maximumot a pályafutásomból

2024.10.07. 22:08
Kusztor Péter (Fotó: bringasport.hu)
A visszavonulását múlt héten bejelentő Kusztor Péter országúti kerékpáros szerint a maximumot kihozta a pályafutásából.

„Minden sportoló álma az olimpiai szereplés. Nekem ez megadatott a 2008-as, pekingi játékokon, ahol a középmezőnyben végeztem. Rengeteg vb-n indultam, 2009-ben szökésben is benne voltam, így hosszú ideig az élbolyban tekertem” – idézte fel az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában karrierjét a 40. születésnapját december 27-én ünneplő Kusztor Péter, aki hozzátette, van benne azért hiányérzet is. Példaként említette, hogy sosem indult háromhetes körversenyen.

A mezőnyversenyben kétszer, időfutamban egyszer országos bajnok bringás úgy vélte, hosszabb idő kell, amíg feldolgozza a döntését, mivel 31 évet töltött a sportágban. Úgy fogalmazott, bár még lett volna benne egy-két év az erőállapota alapján, egy hosszú folyamat eredménye volt a mostani elhatározás, sokszor eljutott már erre a pontra, de a téli időszak mindig visszahozta a kedvét a folytatáshoz.

A cukorbeteg sportoló csodálatosnak nevezte a Tour de Hongrie elmúlt években tapasztalt felemelkedését, szerinte a hazai körverseny a szervezést tekintve nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét.

Kerékpár
2024.10.01. 15:16

Kerékpár: bejelentette visszavonulását a háromszoros magyar bajnok bringás

Kusztor Péter a kerékpározásban eltöltött 31 év után szögre akasztja bukósisakot.

 

 

Legfrissebb hírek

Súlyos baleset árnyékolta be a budapesti pályakerékpáros-versenyt

Kerékpár
2026.08.12. 17:19

Kettős győzelmet ünnepelhetett Nizzában Demi Vollering

Kerékpár
2026.08.09. 19:40

Isaac del Toro 2031-ig Pogacar csapatánál marad

Kerékpár
2026.08.06. 12:07

Pogacar és a Vuelta? Hétfőn talán kiderül...

Kerékpár
2026.08.03. 07:27

Evenepoel megint nyert San Sebastiánban

Kerékpár
2026.08.01. 21:37

Szintlépésre készül a Team United Shipping

Kerékpár
2026.07.29. 19:51

Jan Ullrich szerint Tadej Pogacar a jelenkor Eddy Merckxe

Kerékpár
2026.07.28. 21:26

Lance Armstrong: Pogacar minden idők legjobbja, feltörölné velem a padlót

Kerékpár
2026.07.28. 10:13