Bukás a cél előtt, Milané az utolsó szakasz, Ayusóé az összetett a Tirreno-Adriaticón

J. B. J. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.16. 16:59
Ayuso a győztesnek járó „trófeával” (Fotó: Getty Images)
Sprintben dőlt el a Tirreno-Adriatico hetedik, utolsó etapja; a cél előtt negyven méterrel hatalmas bukás történt. A befejező szakaszt Jonathan Milan nyerte meg, az összetettben Juan Ayuso zárt az élen, Valter Attila pedig az 56. lett.

Az Adriai-tenger partján fekvő San Benedetto del Trontóban ért véget az egyhetes Tirreno-Adriatico körverseny, 147 kilométer várt a kerékpárosokra, akik a 8.7 százalékos Ripatransone emelkedője után az üdülőváros utcáin köröztek. Az összetettet vezető Juan Ayuso a három kilométeres kaput várta, ha azon a mezőnnyel együtt halad át, bármi is történik vele, megkapja a többiek idejét. Az UAE spanyoljával semmi baj sem történt, így a szombaton megszerzett kék trikót megőrizte, az összetettet ő nyerte meg. A második helyért Antonio Tiberi és Filippo Ganna csatázott, a részhajrát utóbbi nyerte meg, aminek köszönhetően ő végzett előrébb.

A szakasz sprintben dőlt el, miközben az élen Jonathan Milan és Sam Bennett versengett, mögöttük hatalmas bukás történt, amelyben többen is megsérültek. Az utolsó városi körben egy darabig élen tekerő Valter Attila segítői feladatának eleget téve a 76. helyen zárta a szakaszt, összetettben az 56. lett. A Visma magyarját legközelebb szombaton, a Milánó és Sanremo közötti egynaposon láthatjuk versenyezni.

60. TIRRENO-ADRIATICO
7. szakasz (Porto Potenza Picena–San Benedetto del Tronto, 147 km)
1. Jonathan Milan (olasz, Lidl-Trek) 3:08:08 óra
2. Bennett (ír, Decathlon AG2R La Mondiale) azonos idővel
3. Kooij (holland, Visma) a. i.
…76. Valter Attila (Visma) a. i.
Az összetett végeredménye
1. Juan Ayuso (spanyol, UAE) 28:41:24 óra
2. Ganna (olasz, Ineos) 35 másodperc hátrány
3. Tiberi (olasz, Bahrain-Victorious) 36 mp h.
…56. Valter 17:38 perc h.

 

Legfrissebb hírek

Lerövidített időfutamot nyert meg Filippo Ganna a Vueltán

Kerékpár
2025.09.11. 18:07

Feldhoffer Bálint negyedik a román körverseny második szakaszán

Kerékpár
2025.09.11. 16:01

Vuelta: Pellizzari a Morrederón szerezte meg első profi győzelmét

Kerékpár
2025.09.10. 17:48

Újabb kaotikus nap, Egan Bernal négy év után nyert szakaszt háromhetesen

Kerékpár
2025.09.09. 17:41

Schneller Domonkos: A sportkerékpárosok nem útakadályok

Kerékpár
2025.09.09. 09:14

Mads Pedersen elbírt az esélyesség terhével a pihenőnap előtti „pihenőnapon”

Kerékpár
2025.09.07. 18:18

Kerékpár: Filutás Viktor Európa-bajnok lett stéherben

Kerékpár
2025.09.07. 14:52

Ayuso ismét szökésből győzött a Vueltán

Kerékpár
2025.09.04. 18:38
Ezek is érdekelhetik