A rózsaszín trikós is földre került a Giro d’Italia hatodik, hosszú és vizes szakaszán

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
2025.05.15. 18:22
null
Kaden Groves öröme (Fotó: Getty Images)
Az ausztrál Kaden Groves győzelmével zárult az olasz kerékpáros körverseny, a Giro d’Italia hatodik szakasza Nápolyban.

Az idei leghosszabb szakasz várt az olasz kerékpáros körverseny mezőnyére csütörtökön, a 227 kilométeren az elejétől a végéig igencsak hűvös, nyirkos körülmények várták a bringásokat. Két kategorizált emelkedő is a Potenzából Nápolyba megrajzolt útvonal része volt, az utolsó 60 kilométer mégis sík volt. A második hegyről lefelé a vizes, csúszós aszfalton egy súlyos bukás borzolta a kedélyeket, amiből a 2022-es győztes ausztrál Jai Hindley és a cseh Josef Cerny sem tudott felkelni, később a szintén ausztrál Dion Smith is feladta a versenyt.

A zsűri tíz percre megállította a mezőnyt, majd az újraindítást követően úgy döntött, hogy a nap végeredménye sem az összetettbe, sem a gyorsasági pontversenybe nem számít bele. A kerékpárosoknak több mint a fele – így a bukásba szintén belekeveredő rózsaszín trikós Mads Pedersen – úgy döntött, hogy nem kockáztat, ezért visszavesz a tempóból. Aki nem így tett, 2.5 kilométerrel a vége előtt érte utol a szökevényduót (Taco van der Hoorn és Enzo Paleni).

A nápolyi mezőnyhajrában Wout Van Aert megpróbált elgurulni a többiektől, de ez a fizika törvényei miatt lehetetlen küldetésnek bizonyult. A túlerő ezúttal is győzött, az ausztrál Kaden Groves összességében sima győzelmet aratott. Pénteken jön az első hegyi befutós etap!

108. GIRO D’ITALIA
6. szakasz (Potenza–Napoli, 227 km)
1. Kaden Groves (ausztrál, Alpecin-Deceuninck) 4:59:52 óra
2. Fretin (belga, Cofidis) azonos idővel
3. Paul Magnier (francia, Soudal Quick-Step) a. i.
Az összetett állása
1. (rózsaszín trikóban) Mads Pedersen (dán, Lidl-Trek) 20:11:44 óra
2. Roglic (szlovén, Red Bull-Bora-Hansgrohe) 17 másodperc hátrány
3. Vacek (cseh, Lidl-Trek) 24 mp h.
A gyorsasági pontverseny állása
1. Mads Pedersen 141 pont
2. (ciklámen trikóban) Kooij (holland, Visma) 55
3. Van Uden (holland, Picnic PostNL) 50
A hegyi pontversenyben
1. (kék trikóban) Lorenzo Fortunato (olasz, Astana) 49 pont
2. Moniquet (belga, Cofidis) 20
3. Paleni (francia, Groupama-FDJ) 15
A fiatalok versenyének állása
1. (fehér trikóban) Vacek 20:12:08 óra
2. Del Toro (mexikói, UAE) 8 mp h.
3. Ayuso (spanyol, UAE) 11 mp h.
A csapatverseny állása
1. Lidl-Trek 60:36:32 óra
2. UAE 7 mp h.
3. Red Bull-Bora-Hansgrohe 15 mp h.

 

Legfrissebb hírek

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
Tegnap, 10:53

Időfutammal rajtol a montreali kerékpáros-vb, Evenepoel a favorit

Kerékpár
2026.09.20. 12:55

Országúti kerékpár: Vas Blanka a Lidl-Trekhez igazolt

Kerékpár
2026.09.14. 12:57

Vas Barnabás minden trikót begyűjtött a román kerékpáros-körversenyen

Kerékpár
2026.09.13. 16:34

Vas Barnabás újabb szakaszgyőzelmével már összetettben is vezet a román körversenyen

Kerékpár
2026.09.12. 15:25

A záró szakaszt nyerő Vas Barnabás harmadik a dél-csehországi körversenyen

Kerékpár
2026.09.06. 19:07

Vuelta a Espana: Wout van Aert diadalmaskodott a hőségben

Kerékpár
2026.09.04. 19:28

Kerékpár: Tadej Pogacar már az otthonában lábadozik – KÉP

Kerékpár
2026.09.03. 10:43