A halálos balesetek miatt befejezi a 21 éves német bringás

2025.08.13. 14:28
null
A tragédiák után már érzi magát a réginek (Fotó: Getty Images)
Huszonegy esztendősen visszavonul Louis Kitzki profi német kerékpáros, aki az elmúlt egy évben kétszer is olyan országúti versenyen szerepelt, ahol halálos baleset történt.

Az Alpecin-Deceuninck utánpótláscsapatának tagjaként Kitzki ott volt tavaly júliusban az osztrák körversenyen, amelyen a 25 éves norvég André Drege bukott és belehalt sérüléseibe. 

Kitzki pályafutásának utolsó versenye a Giro Ciclistico della Valle d'Aosta – Mont Blanc volt, a junior viadalon a 19 éves Samuele Privitera bukott lejtmenetben, leesett a sisakja és nekivágódott egy úttorlasznak. Priviterát még a helyszínen újra tudták éleszteni, ám a kórházba szállítást követően belehalt fejsérüléseibe.

„Valószínűleg nem ez az a befejezés, amit elképzeltem” – kezdte búcsúbejegyzését a közösségi médiában a német bringás. Arról írt: már a tavalyi tragédia kapcsán megfordult a fejében a befejezés gondolata, ám igyekezett elnyomni magában a történeteket és akkor még a folytatás mellett döntött.

„Sajnos a tavalyi osztrák körverseny után már nem voltam ugyanaz a kerékpáros, mint előtte. Egyre jobban aggódtam a biztonságom miatt és egyre kényelmetlenebbül éreztem magam a versenyeken” – fejtette ki, hozzátéve: ezáltal már nem tudta kihozni magából versenykörülmények között azt, amiért az edzéseken keményen megdolgozott. 

Rámutatott: elvesztette a versenyzés örömét, az Aosta-völgyben történtek pedig csak megerősítették elhatározásában, hogy lezárja pályafutását.

„Sajnálom, hogy nem tudtam megfelelni a profi kerékpárosok felé támasztott elvárások némelyikének, és hogy most véget ér a közös munka az Alpecinnel. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy helyes döntés volt abbahagyni” – szögezte le Kitzki.

Az elmúlt két évben Drege és Privitera mellett szintén verseny közben hunyt el a 18 éves svájci Muriel Furrer, valamint Gino Mäder is, és az edzéseken életüket vesztő kerékpárosokat nem is említettük...

 

Legfrissebb hírek

Súlyos baleset árnyékolta be a budapesti pályakerékpáros-versenyt

Kerékpár
Tegnap, 17:19

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:36

Kettős győzelmet ünnepelhetett Nizzában Demi Vollering

Kerékpár
2026.08.09. 19:40

Isaac del Toro 2031-ig Pogacar csapatánál marad

Kerékpár
2026.08.06. 12:07

Utolsó idényére készül az olaszok vk-második sízője

Téli sportok
2026.08.05. 09:36

Pogacar és a Vuelta? Hétfőn talán kiderül...

Kerékpár
2026.08.03. 07:27

Evenepoel megint nyert San Sebastiánban

Kerékpár
2026.08.01. 21:37

Szintlépésre készül a Team United Shipping

Kerékpár
2026.07.29. 19:51