Kiderült, hol versenyez utoljára Visma-mezben Valter Attila

H. Á.H. Á.
2025.09.22. 11:08
null
Október közepén Kínában viseli utoljára versenyen a Visma sárga-fekete mezét Valter (Fotó: Getty Images)
A magyar kerékpáros válogatott vasárnap mutatta be a következő években használandó új mezét, s az eseményen többek között a Visma Lease a Bike csapatát az év végén elhagyó Valter Attila is jelen volt, aki elárulta, mely versenyen viseli utolsó alkalommal a holland csapat sárga-fekete mezét.

Valter a korábbi években a világbajnokság után rendre az októberi olasz egynapos versenyekkel zárta le az idényét, idén viszont nem így lesz.

„Igazából már év közepétől sejtettem, hogy mi lesz a programom, mert a Vismánál az a szokás, hogy a csapattól távozó versenyzők Kínában fejezik be az évet, a World Tour-naptárban szereplő Tour of Guangxi versenyén zárok majd én is” – árulta el Valter Attila a mezbemutató apropóján az M4 Sport kamerája előtt. 

Mozgalmas hetek várnak tehát a tavalyi olimpián a mezőnyversenyt a negyedik helyen záró kerékpárosra, hiszen a ruandai világbajnokságot megelőzően két kanadai egynaposon szerepelt, majd október első napjaiban már a franciaországi Európa-bajnokságon vesz részt, végül néhány nap pihenő után indul is az október 14-én kezdődő kínai egyhetes versenyre.

Valter Attila három idény után a hivatalosan az év végén hagyja el a Visma Lease a Bike csapatát, s jövőre már a Bahrain Victorious istálló versenyzője lesz.

 

Legfrissebb hírek

Súlyos baleset árnyékolta be a budapesti pályakerékpáros-versenyt

Kerékpár
22 órája

Kettős győzelmet ünnepelhetett Nizzában Demi Vollering

Kerékpár
2026.08.09. 19:40

Isaac del Toro 2031-ig Pogacar csapatánál marad

Kerékpár
2026.08.06. 12:07

Pogacar és a Vuelta? Hétfőn talán kiderül...

Kerékpár
2026.08.03. 07:27

Evenepoel megint nyert San Sebastiánban

Kerékpár
2026.08.01. 21:37

Szintlépésre készül a Team United Shipping

Kerékpár
2026.07.29. 19:51

Jan Ullrich szerint Tadej Pogacar a jelenkor Eddy Merckxe

Kerékpár
2026.07.28. 21:26

Lance Armstrong: Pogacar minden idők legjobbja, feltörölné velem a padlót

Kerékpár
2026.07.28. 10:13