A tiltakozások miatt a jövőben rövidebb szakaszok lehetnek a kerékpárosversenyeken

2025.10.03. 11:31
null
Adam Hansen (Fotó: Getty Images, archív)
A profi kerékpárosokat tömörítő szervezet (CPA) elnöke azt javasolja: a nagyobb versenyek távjait rövidítsék le, hogy az esetleges tüntetők ne kaphassanak elég nyilvános felületet, mint ahogy ez történt a múlt hónapban a Vuelta a Espanán.

Adam Hansen szerint ha a tiltakozóktól elveszik a lehetőségeket, nem lesz elég színterük, akkor nem mennek majd el a viadalokra.

A háromhetes Vueltán a palesztinbarát tüntetők szinte mindegyik szakaszt megzavarták, a fő célpont az Israel-Premier Tech csapat volt. Többször maguk a bringások is veszélybe kerültek.

„Láttuk, hogy Madridban a tüntetők kétórányi élő tévéadást kaptak, ez a tiltakozásról és nem a versenyről szólt. Nem vagyok a tiltakozás ellen, de a bringások veszélyeztetése az utolsó dolog, amit akarunk. Néhány versenyzőt elsodortak vagy leszorítottak, ez már nem tiltakozás!” – mondta Hansen, aki elismerte, hogy a versenyek egyes részeinek vagy szakaszainak törlése nagy veszteség lenne a szervezőknek.

„De most egy kis áldozatot kell hoznunk a kerékpársport hosszú távú jövőjéért” – tette hozzá a CPA elnöke, aki azt egyelőre nem tárta fel, hogy a rövidített szakaszok milyen módon vennének el lehetőségeket a többször agresszív tiltakozóktól.

Az Israel-Premier Tech csapata biztonsági okok miatt nem vehet részt a szombati Giro dell'Emilián, amelyet Bologna környékén rendeznek.

 

Legfrissebb hírek

Országúti kerékpáros ob: Zsankó Petra az időfutam után a mezőnyversenyben is győzött

Kerékpár
2026.06.28. 12:32

Pogacar és Vingegaard is nagyszerű formában a Tour de France előtt

Kerékpár
2026.06.23. 10:45

25 ezer kilométert tekert a vb-re, Németország 7 góllal köszönte meg

Foci vb 2026
2026.06.15. 12:13

Több mint 25 ezer kilométert bringázott, hogy ott lehessen a labdarúgó-vb-n

Foci vb 2026
2026.06.15. 10:19

Somogyi Miklós lett a pályakerékpáros szakág vezetője

Kerékpár
2026.06.12. 12:44

„A verseny egy lehetőség a magyar kerékpársportnak” – Eisenkrammer Károly a Tour de Hongrie-ról

Kerékpár
2026.06.03. 14:29

Giro: Milan nyerte a római zárást, Vingegaard megcsinálta a triplát

Kerékpár
2026.05.31. 19:19

Giro: az utolsó hegyi szakaszt is megnyerte Vingegaard

Kerékpár
2026.05.30. 17:50
Ezek is érdekelhetik