„Nem úgy sikerült ez az év, ahogy elterveztem” – Valter Attila

2025.10.13. 16:16
null
Valter Attila három év után köszön el a Visma sárga mezétől (Fotó: Getty Images)
Olimpiai negyedik helyezett kerékpárosunk keddtől Kínában, a kuanghszi országúti kerékpáros-viadalon búcsúzik a Vismától és az idei évtől.

„Az elmúlt időszakban szépen gyűltek a hűségpontok, de egy ideig elég lesz a repülésből” – írta az olimpiai negyedik helyezett magyar bringás hétfőn a közösségi médiában közzétett bejegyzésében, utalva arra, hogy szeptember közepén két kanadai egynaposon állt rajhoz, majd következett a ruandai világbajnokság a hónap végén, aztán pedig bő egy hete a franciaországi Európa-bajnokságon szerepelt. 
„Enyhe kifejezés azt mondani, hogy nem úgy sikerült ez az év, ahogy terveztem, inkább úgy, ahogy annak kellett. Nagyon jót fog tenni egy nagyobb pihenő és egy új közeg, előbb viszont még kiélvezem az utolsó kilométereket ebben a szép sárga mezben!” – jegyezte meg a 2020-as Tour de Hongrie győztese, akinek a hatnapos kínai viadal lesz az idei utolsó versenye, egyben az utolsó szereplése a holland Visma kerékpárosaként, amelyben három évig tekert.

„Nagyon hálás és büszke vagyok, hogy ebben a csapatban versenyezhettem, tanulhattam és számtalan élményt gyűjtöttem!” – szögezte le.

A csömöri Valter a kontinentális szintű Pannon csapatából szerződött a CCC utánpótlássorába, 2020-ban pedig már a lengyel istálló nagycsapatában, a világelitben versenyzett. Ennek megszűnése után került a francia Groupama-FDJ-hez, itt két idényt töltött, és 2023 óta volt vismás.

A következő három szezonra a Bahrain Victoriousszal kötött szerződést a 27 éves Valter.

 

Legfrissebb hírek

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
2026.09.23. 10:10

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
2026.09.22. 18:25

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
2026.09.22. 09:31

Remco Evenepoel történelmet írt, sorozatban negyedszer nyerte meg az időfutam-vb-t

Kerékpár
2026.09.20. 21:43

Elképesztő! Van der Poel 175 kilométeres szóló szökéssel győzött Luxemburgban

Kerékpár
2026.09.20. 18:27

Kerékpár-vb: Marlen Reusser születésnapján megvédte a címét női időfutamban

Kerékpár
2026.09.20. 17:54

Időfutammal rajtol a montreali kerékpáros-vb, Evenepoel a favorit

Kerékpár
2026.09.20. 12:55

Új szereplőn ragyoghat a szivárványos trikó

Kerékpár
2026.09.17. 08:10