Hét bringástól is megvált Valter Attila új csapata

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.11.19. 10:57
null
Jack Haig távozik a Bahraintől (Fotó: Getty Images)
Alaposan átalakul jövőre a Bahrain Victorious profi országúti kerékpáros csapata, amelyik augusztus elsején jelentette be, hogy 2026-tól három évig Valter Attilát is foglalkoztatja majd. A 2017-ben a bahreini kormány által létrehozott csapat a napokban hét kerékpárosa távozását jelentette be, s eddig öt új versenyzőt jelentette be, így még két hely kiadó a jövő évi harmincfős keretében.

A Cyclingnews szakportál beszámolója szerint a Bahrain elköszönt a 2021-es Vueltán az összetett harmadik helyén záró ausztrál Jack Haigtől, az idei spanyol körversenyen négy napig az összetett élén álló norvég Torstein Traentől, a korábbi brit mezőnybajnok Fred Wrighttól, továbbá Finlay Pickeringtől, Andrea Pasqualontól, Sergio Tutól és Niccoló Burattitól is. Utóbbival kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a jövőre már magyar bejegyzésű ProTeam – azaz tulajdonképpen másodosztályú – besorolású MBH Bank CSB Ballan versenyzője lesz. A távozók közül Wrightról tudni, hogy a Q36.5-höz csatlakozik, ahol Tom Pidcock fontos segítője lesz, míg Pickering a Jayco AlUlánál folytatja a következő két évben. Traen a norvég TV2 értesülései szerint közel áll hozzá, hogy hazatérjen az Uno-X-hez, akivel teljes lesz a World Tourba feljutó norvég csapat 30 fős kerete a jövő évre.

Ugyanakkor az egyelőre nem ismert, hogy Haig hol folytatja. A 32 éves bringás 2021-ben járt karrierje csúcsán a Vueltán elért harmadik hellyel, azóta viszont rengeteg bukás és rossz szerencse kíséri pályafutását – már ha egyáltalán folytatja.

Ami a Bahrain érkezőit illeti: Valter mellett további két új bringást már bejelentettek a következő évekre: a Lottóból a belga időfutammenő Alec Seagert, valamint a Kern Pharmából a spanyol Pau Miquel csatlakozik a csapathoz. Továbbá a saját utánpótláscsapatából előléptetik az idei Baby Girót megnyerő 19 éves szlovén tehetséget Jakob Omrzelt, valamint a 20 éves olasz Alessandro Borgót. Ez azt jelenti, hogy a World Tour csapatoknál kötelező 30 fős keretben a Bahrainnél még két hely kiadó a következő idényre, ám arról egyelőre nem tudni, hogy kik futhatnak be a fennmaradó két helyre.

Valter Attila idén október közepén fejezte a versenyzést erre az idényre, amely során 58 versenynapon 9655 versenykilométert teljesített, 175 világranglista pontot szerzett, legjobb eredménye pedig a norvég körverseny összetettjében elért 14. helye volt, s három év után augusztus elsején derült ki, hogy a Vismától a Bahrain Victorioushoz igazol a következő három évre, 2026 január 1-jétől.

 

 

Legfrissebb hírek

Eisenkrammer Károly: Megkaphattuk volna a worldtour-minősítést

Kerékpár
17 órája

Pályakerékpáros Eb: Lovassy nem jutott tovább 1 kilométeren

Kerékpár
20 órája

Kerékpár: Murciában kezdi a szezont Valter Attila

Kerékpár
2026.01.26. 12:30

Kerékpár: megszületett az MBH Bank csapatának első győzelme

Kerékpár
2026.01.25. 15:54

Kerékpár: 2027-ben már a Girón is indulna az MBH

Kerékpár
2026.01.23. 23:30

Feldhoffer Bálint a Bahrain Victorious World Tour-csapatával kezdi az idényt

Kerékpár
2026.01.22. 16:17

Magyar Kerékpáros-szövetség: új, profi kategóriát teremthet a KRESZ-tervezet

Kerékpár
2026.01.20. 10:38

Bemutatták a jövő évi férfi és női Tour de France brit szakaszait

Kerékpár
2026.01.15. 20:10
Ezek is érdekelhetik