Visszavonult Valter Attila korábbi csapattársa, a Giro tavalyi győztese

2026.01.07. 15:07
null
Simon Yates befejezte a pályafutását (Fotó: Getty Images)
Bejelentette visszavonulását Simon Yates Giro d'Italia- és Vuelta a Espana-győztes, pályán világbajnok kerékpáros.

A 33 esztendős brit bringás nyílt levelét szerdán klubja, a Visma-Lease a Bike hozta nyilvánosságra, ahol az elmúlt egy évben itt Valter Attila csapattársa volt. Bejelentésében azt írta, hosszan érlelt és nem könnyen, ám meglátása szerint a megfelelő pillanatban meghozott döntésről van szó.

„Nagyon büszke vagyok mindarra, amit elértem és ugyanennyire hálás azokért a leckékért, amelyeket ezáltal megtanulhattam” – emelte ki, hozzáfűzve, hogy a nehezebb napok, a visszaesések éppúgy fontosak voltak karrierje során, mint a sikerek. Hangsúlyozta, „büszkén és megnyugvással” fejezi be életének azon szakaszát, amely többet adott neki annál, mint amit valaha el tudott képzelni.

Kerékpár
2025.05.31. 17:03

Simon Yates meglepte ellenfeleit, óriásit fordított a Giro utolsó előtti szakaszán

A Visma bringása kihasználta, hogy Del Toro és Carapaz csak egymásra figyelt.

Simon Yates a 2013-as pályakerékpáros világbajnokságon pontversenyben állhatott a dobogó tetejére. Országúton 2018-ban a Vuelta, míg tavaly – emlékezetes és nagy fordítást bemutatva – a Giro összetettjében diadalmaskodott. A Tour de France-on három, az olasz körversenyen hat, míg a spanyol háromhetesen két egyéni szakaszsikert ünnepelhetett, pályafutását országúton 36 győzelemmel fejezte be – a procyclingstats szakportál alapján.

 

Legfrissebb hírek

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
2026.09.23. 10:10

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
2026.09.22. 18:25

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
2026.09.22. 09:31

Remco Evenepoel történelmet írt, sorozatban negyedszer nyerte meg az időfutam-vb-t

Kerékpár
2026.09.20. 21:43

Elképesztő! Van der Poel 175 kilométeres szóló szökéssel győzött Luxemburgban

Kerékpár
2026.09.20. 18:27

Kerékpár-vb: Marlen Reusser születésnapján megvédte a címét női időfutamban

Kerékpár
2026.09.20. 17:54

A belga Axel Witsel lemondta a válogatottságot

Minden más foci
2026.09.17. 08:24

Új szereplőn ragyoghat a szivárványos trikó

Kerékpár
2026.09.17. 08:10