Kerékpár: nem indul a Girón Jonas Vingegaard egyik legnagyobb ellenfele

H. Á.H. Á.
2026.04.28. 14:25
null
Vingegaard-t (balra) Almeida nem fenyegeti ezen a Girón (Fotó: Getty Images)
Két összetettmenő is bejelentette, hogy nem indul a május 8-án – a verseny történelme során először Bulgáriából rajtoló – Giro d'Italián: az UAE csapatkapitánya lett volna a portugál Joao Almeida, ám hétfőn közösségi oldalán közölte, nem vállalja a versenyt egy korábbi betegsége miatt. Szintén hétfőn lépett vissza a Baszk körön bukó Mikel Landa, s Richard Carapaz felkészülése sem zökkenőmentes.

A 27 éves portugál március végén szerepelt a Katalán körversenyen, ám már ott is nagyon szenvedett, s végül teljesítette a versenyt, ám közel sem hozta azt az eredményt, s főleg nem hozta azokat a számokat, amiket kellett volna hoznia egy háromhetes versenyre való felkészülésnek abban a szakaszában.

„Csak egy picit pihennem kell, és talán kiderül, hogy mi a bajom pontosan” – mondta Almeida a katalán verseny után, s a portugál sajtó úgy értesült, akkoriban vérvizsgálatot is végeztetett, hogy kiderüljön, mi áll a gyenge teljesítménye mögött. Hogy aztán ez megtörtént, nem tudni, mindenesetre az UAE portugál kerékpárosa hétfőn arról írt, kihagyja az olasz versenyt.

„Az elmúlt hetek, hónapok betegségérzete megzavarta a felkészülésemet, ami azt eredményezte, hogy nem leszek időben készen, nem leszek megfelelő állapotban a rajtra, ezért nem tudok indulni. Nagyon sajnálom, mert imádom a Girót, de az orvosaimmal egyeztetve arra jutottunk, hogy most a legjobb, ha pihenek és új célokat tűzök ki az idény további részére” – írta a közösségi oldalán Joao Almeida.

Hogy melyek ezek a célok, arról egyelőre nem számolt be Almeida, ám nem elképzelhetetlen, hogy a Tour de France-on indul, ahol Tadej Pogacar támogatása lenne az elsődleges feladata. 

Ami a Girót illeti, csapata az UAE arról még nem nyilatkozott, hogy kivel pótolná az így kieső csapatkapitányát, ám az előzetes összeállításból arra lehet következtetni, hogy Adam Yates és Jay Vine közül kerülhet majd ki a csapat első számú menője.

Nem Almeida az egyetlen összetettben esélyes versenyző, aki arra készült az elmúlt hetekben, hónapokban, hogy a vitrinjéből még hiányzó háromhetes verseny trófeájára hajtó Jonas Vingegaard-t megakadályozza a győzelemben, de végül mégsem állhat rajthoz: a portugálhoz hasonlóan a Soudal Quick-Step veterán spanyol bringása, Mikel Landa is hétfőn közölte, hogy nem lesz ott a Fekete-tenger partján május 8-án, a bulgáriai Neszebar városában a La Grande Partenzán. 

Landa esetében jóval egyértelműbb a távolmaradás oka: a 36 éves kerékpáros ugyanis a Baszk körverseny második szakaszán esett csúnyán, amikor egy versenyszervezői autó elgázolta, s ugyan az aznapi etapot még befejezte, de aztán a későbbi orvosi vizsgálatok során kiderült, apróbb törést szenvedett el a medencecsontjában.

„Nehéz volt beazonosítani pontosan a sérülést, de több különböző vizsgálattal végül sikerült. Már gyógyul is a törés, de még több időre van szükség a teljes felépüléshez, ezért a Giro-indulás nem vállalható” – áll a csapat közleményében. 

Mellettük a 2019-es Girót megnyerő, 2021-es olimpiai bajnok Richard Carapaz indulása is bizonytalan, április elején ugyanis gáttájéki műtéten esett át, és ugyan az operáció után röviddel arról írt, hogy a beavatkozás nem befolyásolja a felkészülését, az biztos, hogy öt héttel egy háromhetes verseny rajtja előtt nem sokat szokott a kerékpáros ülésére hatással lévő műtét segíteni...

Mindez azt jelenti, hogy Vingegaard-nak kettővel kevesebb kihívóval kell számolnia azon a versenyen, amelynek megnyerésével ő lehetne a kerékpársport történelmében a nyolcadik olyan, aki mind a három nagy kerékpáros körversenyt legalább egyszer megnyeri. 

Persze, ehhez lehet, hogy lesz még némi hozzáfűznivalója Tadej Pogacarnak is, aki éppen a kedden kezdődő, s a Giro első számú felvezető-versenyének számító Romandiai körversenyen indul a héten.

 

Legfrissebb hírek

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
2026.09.23. 10:10

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
2026.09.22. 18:25

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
2026.09.22. 09:31

Remco Evenepoel történelmet írt, sorozatban negyedszer nyerte meg az időfutam-vb-t

Kerékpár
2026.09.20. 21:43

Elképesztő! Van der Poel 175 kilométeres szóló szökéssel győzött Luxemburgban

Kerékpár
2026.09.20. 18:27

Kerékpár-vb: Marlen Reusser születésnapján megvédte a címét női időfutamban

Kerékpár
2026.09.20. 17:54

Új szereplőn ragyoghat a szivárványos trikó

Kerékpár
2026.09.17. 08:10

A Vuelta-dobogó után csapatot vált az osztrák bringás

Kerékpár
2026.09.15. 18:59