
Szabolcsi Szilvia a 2000-es sydney-i ötkarikás játékokon ötödik lett a 200 méteres repülőversenyben, azóta nem volt magyar képviselője a szakágnak az olimpián. Az MTI-nek kiemelte: a sportágban a folytonosság ennek ellenére sem szakadt meg teljesen, hiszen a 2017-es berlini Európa-bajnokságon Lovassy Krisztián ezüstérmet nyert scratchben.
„Megépült a Kőbányai BringAréna, én pedig nagy vehemenciával vetettem bele magam a bázisépítésbe” – mondta Szabolcsi, rámutatva: ez a harmadik szezon, kollégáival negyven-ötven főre tudták növelni az U11-től U19-ig tartó utánpótlást.
„Vannak potenciálisan világversenyre képezhető versenyzőink, illetve több egyesület nagyon jól áll hozzá az ügyhöz” – jellemezte az utánpótlást Szabolcsi, aki a válogatottnál az U15-ös, U17-es és U19-es korcsoportokat neveli, illetve toboroz, utóbbit a kőbányai egyesületben is végzi. Az idősebb korosztályokkal, az ifi, illetve U23-as korcsoporttal, valamint a felnőttekkel Lovassy Krisztián foglalkozik a válogatottnál.
„Az a cél, hogy az anyatejjel szívják magukba a pályasportot, tehát evidencia legyen nekik, mint ahogy régen volt nekünk a Millenáris – mutatott rá. – Nagyon sok tehetségünk van, az eszközparkunk az még szegényes, de igyekszünk ezen is javítani.”
Kitért rá, a BringAréna megépülésekor azt hitték, a meredeksége miatt felnőtteknek szóló edzőpálya lesz, ugyanakkor már az U9-es korosztály tagjai is biztonságosan tudnak körözni, sőt akár versenyezni a pályakerékpárokon. Így már nyolcéves kortól várják a sportágba belépő gyerekeket.
„Az én ars poeticám az, hogy sokkal hamarabb tudnak nemzetközi szinten előrelépni pályán, mint országúton” – szögezte le, megemlítve: „országúton nagyon durván dominál az anyagi háttér.”
„Sajnos a következő olimpiára nem fogunk rámenni, ennek anyagi vonzata is van, illetve még ember alapanyagban is hiányt szenvedünk. Az U17-es versenyzőimet viszont már úgy készítem, annak tudatában vannak most ők itt, hogy ők potenciális olimpikonok lehetnek – fejtette ki. – Ez már belőlem jön, hogy nekem sikerült, és hogy ehhez mi kell, mit kell hozzáadni. Ilyen szellemben nevelem őket, hogy hogyan kell arra a pályabicóra felülni, mikor kell szenvedni, mikor kell befogni a szádat és megcsinálni az edzést. Azt gondolom, hogy parányi országunkban sok tehetséges sportoló van, akikből lehet építkezni.”
Arra a kérdésre, hogy a közelmúltban mi hiányzott az olimpiai részvételhez, Szabolcsi azt felelte:
„Hiányzott a vehemencia, hiányzott a spiritusz, hiányzott a BringAréna, illetve még most is hiányzik azért az anyagi háttér, ez tagadhatatlan, de hát ezen dolgozunk. Próbálunk pénzt nyerni az ügynek, de a munka az pénz nélkül is folyik” – vélekedett.








