Vingegaard öt szakasszal a vége előtt lényegében eldöntötte a Girót

J. B. J. B.
2026.05.26. 17:35
null
Vingegaard úton első, rózsaszínben aratott szakaszgyőzelme felé (Fotó: Getty Images)
A hegyi befutóval záruló 16. szakaszon Jonas Vingegaard tökéletes csapatmunka után aratott erődemonstráló sikert, a rózsaszín trikós előnye 4:03 percre nőtt az olasz kerékpáros-körversenyen.

Szavahihető ember Jonas Vingegaard: a keddi szakasz rajtja előtt Bellinzonában megmondta, fekszik neki ez az etap, és csapattársai nagyszerű előkészítését követően elsőként mászta meg a meredek Cari hegyét. A nap folyamán négyfős szökés alakult ki, a hegyi részhajrákon szorgalmasan gyűjtögette a pontokat a kék trikóra hajtó Giulio Ciccone, míg a 113 kilométeres szakasz egyetlen gyorsasági részhajráját Jhonatan Narváez nyerte meg, a ciklámenben tekerő Paul Magnier előnye így két pontra apadt. Ciccone az etap utolsó hegye felé közelítve azon mérgelődött, hogy a főmezőny miért nem engedte el a szökevényeket, majd inkább visszagurult a pelotonba, ahogyan Narváez is.

Merthogy a szökevények előnye egy perc alá csökkent a Cari felé közelítve, az egyedül maradó Chris Harpert 9.5 kilométerrel a vége előtt érték utol. A hegyre fel sorra álltak előre tempót diktálni a Visma kerékpárosai, hamar leszakadt Giulio Pellizzari és Afonso Eulálio is. Amikor már csak 6.5 kilométer volt hátra, eljött Vingegaard ideje, lendületes támadással lépett el. Riválisai saját tempóra váltottak, a dán pedig 1:09 percet vert a második Felix Gallra.

Összetettben öt szakasszal a vége előtt 4:03 percre nőtt Vingegaard előnye, ha valami óriási fordulat nem történik, Rómáig rajta marad a rózsaszín. Ráadásul a hegyi pontversenyt is kényelmes különbséggel vezeti, Ciccone egész napos pontgyűjtő akciója így nem sokat ért.

109. GIRO D’ITALIA
16. szakasz (Bellinzona–Cari, 113 km): 1. Jonas Vingegaard (dán, Visma) 2:57:40 óra, 2. Gall (osztrák, Decathlon) 1:09 perc hátrány, 3. Hindley (ausztrál, Red Bull-Bora-Hansgrohe) 1:11 p h. 
Az összetett állása: 1. (rózsaszín trikóban) Vingegaard 62:10:26 óra, 2. Felix Gall (osztrák, Decathlon) 4:03 p h., 3. Thymen Arensman (holland, INEOS) 4:27 p h.

 

Legfrissebb hírek

Pogacar sárgában hódította meg az Alpe d’Huezt

Kerékpár
22 órája

Tour de France: Philipsen sikerével élesedett harc a zöld trikóért

Kerékpár
2026.07.22. 18:37

Evenepoel 28 másodpercet faragott a hátrányából, Lipowitz bukott, feladta a Tourt

Kerékpár
2026.07.21. 18:39

Jonas Vingegaard kulcscsönttörést szenvedett – hivatalos

Kerékpár
2026.07.19. 20:16

Evenepoel szakaszsikere Pogacar előtt, Vingegaard bukott, és feladta a Tour de France-t

Kerékpár
2026.07.19. 17:57

Tour: Jan Ullrich húsz év után újra ott lehetett a versenyen

Kerékpár
2026.07.18. 21:24

Mestermunka az UAE-től és Pogacar-show az ismeretlen hágón

Kerékpár
2026.07.18. 18:37

Tour: Mauro Schmid még a kerékpárját is megemelte a győzelemért

Kerékpár
2026.07.17. 18:25