A Tour de France az M4 Sport műsorára kerül

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2026.07.01. 15:27
null
Július 4. és 26. között rendezik meg a világ legrangosabb országúti kerékpárversenyét, a Tour de France-t, amely idén Barcelonából rajtol, és három hét, 21 szakasz, valamint több mint 3300 kilométer megtétele után Párizsban ér célba. Az esemény történelmi a magyar közmédia számára, hiszen most először közvetíti az eseményt élőben az M4 Sport, valamint az m4sport.hu is.

Az idei Tour de France egyik különlegessége, hogy a nyitó szakasz egy csapatidőfutam lesz Barcelonában – ilyen rajtra legutóbb 1971-ben volt példa. Emellett a verseny útvonala mind az öt nagy franciaországi hegységrendszert érint, a végjátékban pedig kétszer is feltekernek a hajtűkanyarjairól ismert legendás Alpe d’Huez emelkedőre, amely próbatétel várhatóan döntő szerepet játszik majd az összetett verseny alakulásában.

A Tour – és annak sárga trikója – az egész világon ismert szimbólum. Az elmúlt években szinte összeforrt Tadej Pogacar nevével, akit sokan már most a sportág valaha volt legnagyobb alakjának tartanak, és aki ebben az évben csatlakozhat a csúcstartókhoz: Jacques Anquetil, Eddy Merckx, Bernard Hinault és Miguel Indurain egyaránt ötször nyerte meg eddig az összetettet. A kihívói között ott van a dán Jonas Vingegaard, az idén is fogadkozó Remco Evenepoel, a tavalyi harmadik Florian Lipowitz, ám a helyi szurkolók reményei szerint egy 19 éves francia, Paul Seixas is komoly szerepet játszhat a három hét alatt.

Ez nem csupán egy verseny, hanem az európai egyetemes kultúra része. Az évente megrendezett sportesemények közül a legnagyobb. Örülünk, hogy idén már mi is csatlakozhatunk ahhoz a tucatnyi európai uniós országhoz, amelyben a közmédia élőben közvetíti a Tourt. A tender idején az is volt a reményünk, hogy már idén is lesz a férfiaknál magyar résztvevő. Erre még várni kell, de látva a múlt vasárnapi országos bajnokságot, talán már nem olyan sokáig. Ami viszont garantált, még honfitársaink nélkül is számtalan elképesztő emberi történettel találkozunk a három hét során, megismerjük Katalónia, aztán Franciaország nevezetességeit, gasztronómiai és történelmi érdekességeit, miközben a fő hangsúly magán a versenyen és az elképesztő izgalmakon lesz” – fogalmazott Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója, aki Knézy Jenővel együtt közvetíti majd a viadalt, amelyről egy helyszíni stáb is tudósít, Várhegyi Benjámin riporter vezetésével.

Az M4 Sport közvetítésének különlegessége, hogy a kezdéstől a befejezésig nem lesz benne teljes reklámmegszakítás, csak osztott képes hirdetések, így a nézők menet közben egyetlen pillanatról sem maradnak le. Ráadásul az úgynevezett “Super Feeden” különleges tartalmak is érkeznek, hogy a nézők a lehető legteljesebb közvetítést kapják meg.

Nemzeti Sportrádió a Körkapcsolás és a Sportvilág című műsoraiban rövidebb-hosszabb összefoglalókkal folyamatosan beszámol az eseményekről. A Nemzeti Sport historikus igényű beharangozóval készül, a hétvégi Képes Sport mellékletben pedig külön összeállítással és összefoglaló infografikával jelentkezik, emellett napi online és nyomtatott tudósításokkal, valamint minden szakaszhoz speciális infografikákkal – a többi között a táv, a hegyi szakaszok és a részhajrák bemutatásával – segíti a szurkolókat a verseny követésében.

Az M4 Sport e heti közvetítései a Tour de France-ról
Július 2., csütörtök
18:30: csapatbemutató (M4 Sport)

Július 4., szombat
17:30: 1. szakasz – csapatidőfutam, Barcelona (M4 Sport+)

Július 5., vasárnap
13:55: 2. szakasz  – Tarragona–Barcelona, 182 km (M4 Sport+)

 

Legfrissebb hírek

Rajongás – Morvai Katalin publicisztikája

Kerékpár
2026.06.28. 23:54

A Bahrain nem nevezte Valter Attilát a Tour de France-ra

Kerékpár
2026.06.28. 16:13

Pogacar és Vingegaard is nagyszerű formában a Tour de France előtt

Kerékpár
2026.06.23. 10:45

Vb 2026: Messi rekorder lett; Mbappé és Haaland is duplázott – a 12. játéknap 13 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.23. 08:40

Wout Van Aert nem indul a Tour de France-on

Kerékpár
2026.06.17. 12:59

A közmédia minden meccset ad a vb-n, de kiemelten figyel az ismétlésekre is

Foci vb 2026
2026.06.11. 13:50

Az M4 Sport szakkommentátorai is tippeltek a világbajnokságra – Videó

Foci vb 2026
2026.06.11. 11:18

Tour de France: Valter Attila bekerült a hivatalos matricás albumba

Kerékpár
2026.05.21. 11:34
Ezek is érdekelhetik