
A 41 esztendős brit kiválóság ebben az évben csapat nélkül volt és nem versenyzett tavaly augusztusi súlyos bukása után, ennek hatására döntött a már hosszú ideje a levegőben lógó visszavonulása mellett – írta a cyclingnews szakportál a New York Times beszámolójára hivatkozva.
„Sajnos ott volt az a bukás tavaly nyáron – utalt Chris Froome az edzésbalesetére. A bringás Saint-Raphaël közelében tréningezett a franciaországi Cote d’Azur térségében, amikor egy autó elütötte. Froome-ot mentőhelikopterrel a touloni kórházba szállították stabil állapotban. Fejsérülése nem volt, ugyanakkor légmellet kapott, öt bordája eltört és ágyéki csigolyatörést is szenvedett, valamint a szívét is műteni kellett. – Nem akartam, hogy így érjen véget, ugyanakkor már akkor tudtam, hogy nem lesz folytatás.”
Froome 19 idényen át volt a profi mezőny tagja, pályafutása jelentős részét a legendás Sky csapatnál töltötte, mielőtt az Israel–Premier Tech alakulatához igazolt. Nem a tavalyi volt az első súlyos balesete: 2019-ben ugyancsak edzésen bukott nagyot, azóta nem tudta elérni korábbi csúcsformáját. Így is hét háromhetesen ünnepelhetett: négy Tour-győzelme mellett a Vuelta a Espanán kétszer, a Giro d'Italián egyszer diadalmaskodott, ezzel egyike annak a nyolc kerékpárosnak, akik mindhárom Grand Tourt megnyerték pályafutásuk során. Ráadásul volt olyan, hogy sorozatban három háromhetesen zárt az élen, ezt rajta kívül csupán a belga Eddy Merckx és a francia Bernard Hinault mondhatja el magáról. Időfutamban világbajnoki és kétszeres olimpiai bronzérmes Froome, aki összesen 46 profi győzelmet aratott a procyclingstats adatai alapján.

A Tour de France az M4 Sport műsorára kerül

Rajongás – Morvai Katalin publicisztikája

A Bahrain nem nevezte Valter Attilát a Tour de France-ra






