Evenepoel szakaszsikere Pogacar előtt, Vingegaard bukott, és feladta a Tour de France-t

Fájdalmas arccal szállt be a mentőbe felkötött karral Jonas Vingegaard, miután egy körforgalomból kifelé jövet rosszul vett be egy kanyart és kicsúszott. A Visma dán kerékpárosát azonnal körbevették az orvosok, és amikor a mentőért intettek, már látszott, ebből nem lesz folytatás. Pedig ekkor már csak nagyjából húsz kilométer maradt hátra a 14. szakaszból, a Solaison-fennsíkra vezető meredek úton akár még faraghatott volna hátrányából összetettben a dán kerékpáros. Akit egyébként éjjel kettőkor keltettek a doppingellenőrök, így meglehetősen kialvatlanul vágott neki ennek a fontos napnak. Egy rosszul bevett kanyar, és oda a Tourja…

Tadej Pogacar látta, mi történt, de ő nem esett el, üldözhette tovább csoportjával az élen haladókat. A nap szökése a korábbi emelkedőkön szétszakadozott, Mauro Schmid vágott neki először a fennsíkra vezető kaptatónak, mögötte félperces hátránnyal tekert Tom Pidcock csoportja, míg Pogacarék lemaradása 2:30 perc körül alakult.
Az Amerika kapitányként emlegetett Quinn Simmons indított támadást kilenc kilométerrel a vége előtt, és játszi könnyedséggel hagyta maga mögött Schmidet. A Lidl-Trek jellegzetes arcszőrzetű versenyzője húsz másodperces előnyt épített ki a szerpentinen, Pogacar közben előre állt csoportjában, csak csapattársa, Isaac del Toro és a Red Bull-Bora-Hansgrohe versenyzője, Remco Evenepoel bírta. Időközben a jókora hátrányba kerülő sprinter, Tim Merlier is feladta a Tourt, a belga kerékpáros a Magyar és a Francia körön is három-három mezőnyhajrát nyert meg.
A kanyargós hegyi úton a kulacsából locsolta magát Simmons, az öt kilométeres kapunál áthaladva már tíz másodperc alá csökkent az előnye Pogacarékkal szemben, akik rövidesen le is előzték az amerikait. Evenepoel sikerrel tartotta a lépést a két UAE-s kerékpárossal, a sárga trikós sűrűn rádiózott és előreküldte vezetni Evenepoelt, a belga csak néhány méter erejéig forgott be, és tartotta magát Del Toro is – egy hónappal korábban ugyanitt egy másik versenyen már győzött.
Az UAE egyértelműen a kifárasztásra és az 1–2. hely megszerzésére tört, a mexikói az utolsó kilométeren belül kétszer is ellépett, de Evenepoel mindkét kísérletet visszaverte, sőt: a célegyenes felé közelítve mindent egy lapra feltéve ő indított támadást. Pogacar jött mögötte, de a sárga trikós nem bírta megelőzni a Red Bull-Bora-Hansgrohe versenyzőjét. A belga ezzel a győzelmével ellopta a show-t az UAE elől, és megerősítette második helyét összetettben.
„Most nyertem először mezőnyszakaszt a Francia körversenyen. Elképesztő napot zártam, percről percre javultam. Nagy előrelépés, hogy egyáltalán tartottam Pogacarék tempóját, mégis a világ valaha volt legjobbjáról van szó. Remélhetőleg sikerül regenerálódnom, és jó formában vághatok neki az utolsó hétnek” – értékelt Evenepoel.
Hétfőn pihenőnap következik, kedden időfutammal kezdődik meg a Tour utolsó hete, az egyenkénti favoritja is Evenepoel, aki faraghatja kereken ötperces hátrányát Pogacarral szemben.
113. TOUR DE FRANCE
15. szakasz (Champagnole–Plateau de Solaison, 183.9 km): 1. Remco Evenepoel (belga, Red Bull-Bora-Hansgrohe) 4:23:09 óra, 2. Pogacar (szlovén, UAE) azonos idővel, 3. Del Toro (mexikói, UAE) 6 másodperc hátrány. Az összetett állása: 1. (sárga trikóban) Tadej Pogacar 55:41:31 óra, 2. Evenepoel 5:00 perc h., 3. Del Toro 5:58 p h. A gyorsasági pontverseny állása: 1. (zöld trikóban) Mads Pedersen (dán, Lidl-Trek) 417 pont, 2. Philipsen (belga, Alpecin) 386, 3. Girmay (eritreai, NSN) 361. A hegyi pontverseny állása: 1. (pöttyös trikóban) Tadej Pogacar 67 pont, 2. V. Paret-Peintre (francia, Soudal Quick-Step) 45, 3. Carapaz (ecuadori, EF Education) 39. A fiatalok versenyének állása: 1. Isaac del Toro 55:47:29 óra, 2. Seixas (francia, Decathlon) 25 mp h., 3. Ayuso (spanyol, Lidl-Trek) 1:30 p h. A csapatverseny állása: 1. Lidl-Trek 167:15:39 óra, 2. UAE 3:19 p h., 3. Red Bull-Bora-Hansgrohe 47:39 p h.

Tour: Jan Ullrich húsz év után újra ott lehetett a versenyen

Mestermunka az UAE-től és Pogacar-show az ismeretlen hágón

Tour de France: bukás után Merlier-győzelem a sprintben





