A világ egyik legrangosabb kerékpárversenyén indul az MBH

A kerékpársport öt legrangosabb egynapos versenye, az úgynevezett Klasszikusok történetében most először indul magyar bejegyzésű csapat, az MBH Bank CSB Telecom Fort ugyanis rajthoz áll az október 10-i Lombardián.
„A teljes csapat nevében mondhatom, hogy ez a meghívás a többéves munkánk nagy elismerése, és ezt minden vezetőnk és szponzorunk nevében is mondhatom – fogalmazott lapunknak Bebtó Zoltán, az MBH szakmai igazgatója. – Számítottunk rá, mert a székhelyünk Bergamóban van, ez a verseny pedig ott kezdődik vagy végződik. Azt majd a teljesítmény és a forma dönti el, hogy kiket indítunk, a magyar bajnoki mezt viselő Takács Zsombor valószínűleg rajthoz áll, de több magyarral tervezünk.”
Az idén már pro-team besorolású MBH 15 győzelemnél tart ebben az évben, az elmúlt hónapban Alessandro Fancellu a Cseh körversenyen, míg Davide Persico a Transzhimaláján nyert szakaszt. Az UCI-pontok tekintetében az istálló jelenleg a 29. helyen áll.
„Ha a legjobb harmincban zárunk – amire kifejezetten jók az esélyeink, mert fontos viadalokon veszünk még részt idén, amelyeken megfelelő eredményeket érhetünk el –, akkor jövőre nagyon komoly évünk lehet, elég nagy a valószínűsége annak, hogy az egyik háromhetes körversenyen is indulhatunk. Fő támogatónknak, a Mészáros-csoportnak köszönhetően a működésünk stabil, sőt hamarosan újabb olasz szponzorok érkeznek” – tette hozzá Bebtó.
Az MBH legközelebb az Isztambuli körversenyen vesz részt, a csütörtökön kezdődő, négyszakaszos viadalon Dina Márton és a magyar időfutambajnok Peák Barnabás is tagja a keretnek.

Sikeres műtéten esett át Tadej Pogacar







