Mohácsi a Fotexbe igazolt

D. T., S. J.D. T., S. J.
Vágólapra másolva!
2002.07.08. 21:12
Címkék
Az igazolási időszak egyik legizgalmasabb tárgyalása befejeződött, és hétfőn eldőlt: a Dunaferr SE-ből távozó válogatott Mohácsi Árpád (29 éves) a Fotex KCV-ben folytatja pályafutását."Vezetőedzőnk, Zdravko Zovko kérésére egyéves szerződést kötöttünk Mohácsi Árpáddal, az ország egyik legjobb balátlövőjével – mondta a Nemzeti Sportnak Hunyadfalvi Ákos, a bajnok, Magyar Kupa-győztes és BL-döntős veszprémi csapat elnöke. – A világhírű szakember azzal indokolta óhaját, hogy klubunk kézilabdázói a válogatott mérkőzésekkel együtt egy-egy évadbanmintegy nyolcvan-kilencven tétmérkőzést játszanak, ezért a világklasszis Pérez mellett szükség van még egy olyan játékosra, aki távolról, vagyis tíz-tizenegy méterről is gólerős. Az edző és klubunk vezérkara szerint is remek párost alkothat a karibi klasszis és Mohácsi. Ezért elnökségünk úgy döntött, hogy várhatóan rövid időn belül további két évvel meghosszabbítjaMohácsi egy évre szóló szerződését.”A nyári szabadságát töltő játékos nem titkolt büszkeséggel beszélt klubváltásáról. "Tárgyaltam a dunaújvárosi vezetőkkel is, és akadt külföldi ajánlatom is, de Magyarországon jelenleg aligha akad olyan játékos, aki sokat töprengene, amikor a Fotex hívja – mondta Mohácsi. – A külföldi klubok azért sem jöhettek igazán szóba, mert itthon minden egyszerűbben, simábban elintézhető, valamint a fiam hamarosan tízéves lesz, s őt nem szívesen venném ki sem a megszokott iskolájából, sem a családi, baráti környezetéből.” A játékos hozzáfűzte, a bajnokság hajrájában jött először szóba a veszprémi szerződése, majd a legtöbb lényeges kérdésben gyorsan megegyezett a Fotex KCV vezetőivel. "Nem udvariasságból mondom – folytatta –, óriási megtiszteltetésnek tartom, hogy a világ egyik legerősebb együttesében számítanak rám. Még a szívem is gyorsabban ver, ha arra gondolok, hogy a következő évadban megszerezhetem első bajnoki címemet, és az európai élcsapatok közül is a legjobbak ellen léphetek pályára a Bajnokok Ligájában, amelyben klubom a végső sikerért száll harcba.”Mohácsi nem zárkózik el az elől, hogy további két évre is megállapodjon a Veszprémmel, mert azt gondolja, ez az ajánlat rá nézve hízelgő. "Skaliczki Lászlónak, a válogatott szövetségi kapitányának továbbra is szem előtt leszek, hiszen a bajnokság három élcsapatából, a Veszprémből, a Szegedből és a Dunaújvárosból, valamint a külföldön szereplőkből válogat – mondta. – A honosított Pérez szintén bekerülhet a keretbe, és az csak előny lehet, hogy a klubunkból jól ismerjük egymást. Úgy vélem, a Fotex ugyanolyan erős marad, mint a legutóbbi évadban volt. Igaz, Saracevic kivált a csapatból, de a helyére érkező Lazarov is a világ legjobbjai közé tartozik a jobbátlövő poszton.”
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
1 perce

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
5 perce

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
33 perce

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
35 perce

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
45 perce

Ligue 1: nem bírt a sereghajtóval a Lille

Francia labdarúgás
57 perce

Mint ablakos tótnak a hanyatt esés – ikszelt egymással az olasz tabella utolsó kettője

Olasz labdarúgás
1 órája

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik