Újabb szegedi győzelem

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.08.28. 20:43
Címkék
Miközben a szegedi csapat Boszniából, Horvátország felé tartott, hogy lejátssza harmadik meccsét a Közép-Európai Férfiligában (MEHL), a háttérben is zajlottak az események. Mint arról beszámoltunk az európai szövetség (EHF) ellenlépéseket helyezett kilátásba a ligában szereplő csapatokkal szemben, s mindegyiküktől kérte, hogy nyilatkozzon: nem vesznek részt az EHF érdekeit sértő magánligákban. Információink szerint a MEHL vezetői a hét végén találkoznak az európai szövetség illetékeseivel, s itt elmondják, hogy nem akarnak konkurenciát teremteni az EHF-rendezvényeknek. Remélhető, hogy végre megszületik a felek között a kompromisszum, s nem éri hátrány a résztvevőket.A Pick-Szeged kedden este a horvát fővárosban lejátszotta első MEHL-túrájának zárómeccsét, az ellenfél a helyi RK Zagreb együttese volt. Remekül kezdtek a hazaiak, s a sokat hibázó szegedi gárda hamar háromgólos hátrányba került. Aztán Dragan Djukics tanítványai elkapták a fonalat, fordítottak, s bár az első játékrész hátralevő részében sem remekeltek, egygólos előnnyel vonulhattak pihenőre.Szünet után még egy felvillanásra futotta a zágrábiak erejéből, egyszer még náluk volt az előny, de a Bajusz és Eklemovics vezérletével rohamozó Pick újfent átvette a játék irányítását, s végül biztosan nyert.
Legfrissebb hírek

Sjöström sporttörténelmi aranya; világcsúcs női 50 méter háton

Úszás
31 perce

Európai Szuperkupa: címvédés vagy Emerynek végre összejön? PSG–Aston Villa 1–0

Bajnokok Ligája
32 perce

Román Kupa: Bobál gólja is kellett a Slobozia fordításához

Légiósok
34 perce

Milák Kristóf megtörte a csendet: „Száz pillangón is hasonlót akarok alkotni”

Úszás
35 perce

Országos csúccsal a hatodik helyen végzett a női 4x100 m-es gyorsváltó a vizes Eb-n

Úszás
47 perce

Kozák Luca: Nem futottam rosszul, de tudom, hogy képes vagyok jobbra is

Atlétika
59 perce

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n – videó

Úszás
1 órája

Törökország nem lassít: Lukaku a Fenerben, Vlahovics a Besiktasban, mindkettő hivatalos – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája