Okkal örvendezhet Dragan Djukics

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2002.10.10. 22:00
Címkék
Az évad első férfirangadóján nem született meglepetés, mert szerdán az esélyesebbnek tartott Pick-Szeged  ha küzdelmes, fordulatos mérkőzésen is, de  legyőzte (2522) a saját arcát még olykor kereső Dunaferrt. A két európai kupaegyüttesben válogatottak sora lépett pályára, és a háromezer szurkoló kitűnő szórakozásról gondoskodott (a tévé nem közvetítette a találkozót).
A Pick-Szeged szerb mestere, Dragan Djukics nem titkolt örömmel emlékezett a szerdai találkozóra, amelyen továbbra is hegymenetben maradt együttese, amelyről pedig Kővári Árpád, a szigorú klubelnök azt mondta, legutóbb a Tatabánya ellen egy-két hullámvölgy is felfedezhető volt a teljesítményében. "Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk a Dunaferr ellen, és nem tévesztett meg bennünket, hogy ellenfelünk – a hozzánk jutott hírek szerint – néhány kisebb-nagyobb gonddal küzd – mondta Dragan Djukics. – Ugyanakkor a szerdai találkozón kiderült, hogy az Újváros valóban kitűnően felkészített gárda, továbbra is európai élcsapat. Főleg az első félidőben éreztük, hogy csak hatalmas csatában szerezhetünk két pontot. Ekkor mis is gyakran hibáztunk. A másodikban aztán több játékosunk teljesítménye feljavult, és ki kell emelni a kapusok formáját is. Perger, Puljezsevics és a másik oldalon Szathmári bravúrosan védett. A mezőny és csapatom legjobbja mégis Kotormán volt, aki kulcsfigurája lett a rangadónak. Ez volt az évad első csúcstalálkozója, és ezen érvényesült a válogatott Kotormán minden rutinja, tudása, szóval remek vezéregyéniségként kézilabdázott. A végső sikert a csapatmunkánknak köszönhettük, és hasonló játékot várok együttesemtől szombaton Pécsett is, ahol vigyáznunk kell, mert fiatal, harcos és lelkes gárda vár ránk.”A szegedi értékeléshez tartozik, hogy az első félidőben, amikor a vendégek vezettek, a mezőnyben főleg Mezei, Matics és Berta vitte a prímet, majd a folytatásban felnőtt hozzájuk a Djukics mester által már méltatott Kotormán, valamint Buday és Eklemovics is. A Pick-Szegedre október 20. után (az időpontot még nem véglegesítették) MEHL-mérkőzés vár itthon a bosnyák Szarajevo Zseljeznicsar ellen, majd 30-án a Fotex KCV-t fogadja a Pick."Védekezésben nagyjából megvalósítottuk az elképzeléseinket – fogalmazott csütörtökön a rangadóról Buday Ferenc, a Dunaferr trénere, akinek a hangjában nem volt elégedetlenség. – Néhány egyéni hiba miatt azonban nem lehetett tökéletes a védelmünk. Bár többször vezettünk, s közel is álltunk a találkozó megnyeréséhez, végül vesztettünk. Szathmári kimagasló formában védett, de az igazsághoz tartozik, hogy a másik oldalon is remekeltek a kapusok. Mégis tizenegy gólt lőttünk tizenkét gyors indításból, illetve ilyen szituációban harcoltunk ki három büntetőt. A széleken egyik csapat sem alkotott emlékezeteset az első félidőben, de ekkor még Marcinkevicius és Katzirz áttörési kísérletei sikeresek voltak. A másodikban viszont Kuzmicsov magára maradt középen. Sem Németh, sem Császár nem tudta pótolni elfáradó társait. Ennek ellenére is nagyszerűen harcoltak tanítványaim, és együttesemben dicséretesen feljavult Kertész és Bene is. Nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy legalább öt-hat, bennünket hátráltató téves bírói ítélet született. Ugyanakkor a vereségünk fő okát mégis a kihagyott ziccerek és hetesek sorában látom.”A Dunaferr legközelebb október 20-án otthon lép pályára bajnoki mérkőzésen, ellenfele a Pécs lesz.
Legfrissebb hírek

NFL: elképesztően kevés pontos rangadón győzte le a címvédő a Packerst a Lambeau Fielden – videó

Amerikai sportok
8 perce

Roberto Martínez: Mindkét mérkőzésünket meg akarjuk nyerni

Foci vb 2026
28 perce

NHL: hosszabbítások és gólzáporok játéknapja

Amerikai sportok
50 perce

Humphries és Price is csoportelsőként jutott tovább a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
7 órája

Keddi sportműsor: nemzetközi kupameccsek három sportágban

Minden más foci
7 órája

Tóth Alex ki-ki meccsre készül; a 17 éves Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

E-újság
8 órája

Kanapétól a pályáig – Patai Gergely publicisztikája

Egyéb csapat
8 órája

Fehérvári dominódőlés – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB II
8 órája
Ezek is érdekelhetik