Elbukott az esélyes Partizan

Vágólapra másolva!
2002.10.15. 20:45
Címkék
"Az európai szövetséget is legyőztük  visszhangzik a román kézilabdában a Fibrex Savinesti nagyszerű bravúrja, az esélyesebbnek tartott jugoszláv Partizan Beograd kiverése a férfi BL-selejtezőben. A 4341-es összesítéssel továbbjutó csapat az első román férfiegyüttes, amely a Bajnokok Ligája küzdelmeinek csoportküzdelmeibe léphetett.
Miután a Partizan Beograd eltiltása miatt eredetileg az EHF (Európai Kézilabda-szövetség) hivatalból juttatta tovább a románokat, aztán –nem kis meglepetésre – megváltoztatva korábbi döntését játékra kötelezte a két együttest, a Piatra Neamt-i csapat alaposan felszívta magát. Ennek, valamint az ismeretlenségnek tulajdonították a szerbek is az első találkozón elszenvedett vereségüket (19–28), de az ijesztő különbség ellenére is biztosak voltak továbbjutásukban. A román bajnok esélyeit az is rontani látszott, hogy edzője, a török származású Aihan Omer infarktusgyanúval kórházba került a Jugoszláviába utazás napján. Belgrádban a pokol várt a vendégekre (és erre számíthat a Dunaferr is az EHF-kupa-találkozón). A Partizan-csarnokban 2500 néző zsúfolódott össze, s első dühét már a melegítés alatt a vendégekre zúdította. Az ellenséges hangulattal dacolni nem kívánó vendégek főszponzorának képviselője, Petre Paleu a szünetben térden állva kérte a játékosokat: "A törökért és értem játsszatok!” A románok vesszőfutását jellemzi, hogy az 52. percben a Partizan állt továbbjutásra (21–12). Spiridon kapus ekkor remek sorozatba kezdett, s az utolsó nyolc percben hat lövést védve "megtiltotta” a szerbeknek a góllövést. Hiába jutott végül Predrag Perunicsics nyolc gólig, a minden tekintetben kiegyensúlyozott vendégcsapat megérdemelten lépett tovább (22–15).Az infúzióra kötött Omer edző a kórházban telefonon értesült csapata bravúros sikeréről. Ennek körülményei viszont aligha segítették elő a gyógyulását.
Legfrissebb hírek

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
16 perce

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
27 perce

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
41 perce

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
43 perce

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
49 perce

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
1 órája

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik