Vásárhelyi örömünnep

2002.10.27. 23:20
Címkék
A női bajnoki küzdelmekben már eddig is több meglepő eredmény született, és ezek sorába illik a Liss-Hódmezővásárhely diadala az éremesélyes  többek szerint akár az aranyért is harcba szálló  Győri Graboplast ellen. Hatalmas volt az öröm a hódmezővásárhelyi sportcsarnokban a Győr legyőzése után. A szurkolók többször is visszatapsolták kedvenceiket, sokáig tartott az ünneplés.
Pedig alig néhány héttel ezelőtt még nem volt ilyen rózsás a hangulat a Csongrád megyei városban, hiszen a felsőházba vágyó Liss két – kínos – vereséggel kezdte a szezont. Aztán összekapta magát, s immáron a bravúrok sem hiányoznak a teljesítményéből, hiszen az elmúlt hétvégén a DVSC-Valdor otthonából hozott el két pontot, most pedig az ETO-t leckéztette meg.A vásárhelyi csapat egyik legjobbja, Kocsik Viktória egyszerű magyarázatot adott a szombati bravúrra. "Azt beszéltük a lányokkal, ha Debrecenben nyerni tudunk, akkor a Győr ellen is összejöhet a bravúr – mondta az irányító. – Tudtuk, hogy jó passzban vagyunk, s az ETO-nak van több veszítenivalója, s éltünk a lehetőséggel.”Farkas József vezetőedző is a DVSC elleni győzelmet tartja a bajnokesélyes elleni bravúr egyik kulcsának. "Jól öszszeállt a védekezésünk, s természetesen lendületet adott az idegenbeli siker – kezdte a szakember. – A kezdeti bukdácsolás után nagyot változott a helyzet, de hát ez a szép a sportban. A célunk változatlan, be akarunk jutni a rájátszás felsőházába, s az évad végén európai kupaszereplést érő helyen szeretnénk végezni! Ez azonban még nagyon messze van, a lényeg, hogy a csapat a folytatásban meg tudja szerezni az úgynevezett kötelező győzelmeket, s ezekhez még gyűjtsön bravúrpontokat.”Nem volt – nem is lehetett – rózsás hangulata vasárnap Vura Józsefnek, a győri edzőnek. "Aludtam egyet a vereségre, de még nem néztem meg a vásárhelyi mérkőzésünk videofelvételét – mondta az EHF-kupa-döntős együttes mestere. –Így is leszögezhetem, joggal tartottunk ellenfelünk agresszív védekezésétől, amelyre külön felhívtam játékosaim figyelmét. Ám ők inkább megijedtek, gyámoltalanokká váltak támadásban, semmint felpörögtek volna. Nem tudom, miért veszítették el egészséges önbizalmukat. Fordulópont volt, hogy a csata kritikus időszakában, a hajrában, amikor felzárkóztak egy gólra, nem tudtak egyenlíteni. Csapatom nem játszott kiemelkedően támadásban, ugyanakkor a védekezésével elégedett voltam. A Fradi, a Dunaújváros, a Fehérvár és a Győr mellett a Vásárhelyt, valamint a Vácot, az Esztergomot és a Debrecent látom esélyesnek a felsőházba kerülésre.”
Legfrissebb hírek

Konferencialiga: ETO FC–Riga FC

Európa-konferencialiga
5 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
31 perce

Kl-selejtező: Efraín Juárez két helyen nyúlt bele a győri csapatba a rigai meccs után – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
50 perce

Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

Minden más foci
1 órája

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
1 órája

Hosszabbításra áll a Górnik Zabrze és a Ferencváros párharca

Európa-liga
1 órája

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
2 órája

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája