Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2026.08.13. 19:20
null
Balról Vincze István a korábbi sportigazgató, Czibor Norbert edző, Baráth György elnök
Vasárnap a szlovák élvonalban történelmi összecsapásra kerül sor: a Komárom a Dunaszerdahelyt fogadja. Mégpedig a Duna partján, Jókai Mór szülővárosában, a vadonatúj Komáromi Arénában.

Az elmúlt két idényben már találkozott egymással a két magyar többségű klub, a KFC azonban akkor Aranyosmaróton fogadta a DAC-ot. Nyáron hosszú várakozás után elkészült a komáromi stadion, így a lila-fehérek immár valódi hazai környezetben léphetnek pályára.

„Fantasztikus érzés volt újra a saját stadionunkban meccset nézni. Amikor felmentem a lelátóra és körbenéztem, egy igazi varázsdobozt láttam. Egy kicsit irigyeltem is a játékosokat, hogy egy ilyen stadionban léphetnek pályára. És itt nemcsak magáról a pályáról vagy a lelátóról beszélek, hanem az egész létesítményről” – mondta július közepén, a komáromi stadionban rendezett első felkészülési mérkőzés után a Nemzeti Sportnak Vincze István, a KFC akkori sportigazgatója.

Augusztus első vasárnapján már bajnoki mérkőzést is játszott saját stadionjában a KFC, mégpedig a Nagyszombat ellen, amelytől 2–1-re kikapott. A találkozón Vincze István is jelen volt, mint később azonban lapunk megtudta, ekkor már nem a komáromi klub sportigazgatójaként.

„Augusztus elsejétől már nem Vincze István a klubunk sportigazgatója – erősítette meg értesülésünket Baráth György, a KFC elnöke, aki a váltás okairól nem kívánt bővebben nyilatkozni. – Nemsokára bemutatjuk az új sportigazgatónkat. Annyit elárulhatok, hogy az illető nem Magyarországról érkezik.”

Kerestük Vincze Istvánt is, de az egykori 44-szeres magyar válogatott labdarúgót nem sikerült elérnünk.

Komárom focilázban ég. A városban szinte minden a vasárnapi felvidéki rangadóról szól. Óriási az érdeklődés a mérkőzés iránt, naponta hosszú sorok kígyóznak a pénztárak előtt. Tegnap reggel már csak néhány száz belépő maradt, amelyek várhatóan rövid időn belül gazdára találnak. Minden jel arra utal, hogy a Komárom–DAC összecsapást telt ház, ötezer néző előtt rendezik meg a vadonatúj Komáromi Arénában.
Telt ház lesz

 

 

Legfrissebb hírek

Niké Liga: kiharcolta a bennmaradást a Komárom

Minden más foci
2026.05.23. 22:40

Niké Liga: egygólos hátrányban a Komárom az osztályozón

Minden más foci
2026.05.19. 19:29

Az élvonalban maradásért lép pályára a Komárom

Minden más foci
2026.05.19. 10:36

Még egy esélyt kapott a Komárom az élvonalban maradásra

Minden más foci
2026.05.16. 20:31

Nincs veszélyben a komáromiak következő idényre érvényes licence

Minden más foci
2026.04.30. 17:27

A Real Madrid cáfolja, hogy a vezetői szervezet átalakítására készül

Spanyol labdarúgás
2026.04.10. 12:02

Kiss Dávid visszatér a Volánhoz, de nem vezetőedzőként

Jégkorong
2026.04.10. 09:45

Niké Liga: 106 nap után győzött ismét a Komárom

Minden más foci
2026.03.08. 18:54