IHF: Farkas Ági második

2003.05.14. 22:45
Címkék
BÁZEL. A nemzetközi szövetség World Handball Magazin című szaklapjának szavazásán Farkas Ágnest (Herz-FTC) választották 2002 második legjobb kézilabdázójának. "Óriási dicsőség a legjobb hatba bekerülni – mondta a válogatott balátlövő. – Jólesik, hogy pályafutásomat és játékomat nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is elismerik. Tavaly a Ferencvárossal megnyertük a bajnokságot, bejutottunk a BL-döntőbe, a Szuperkupában pedig a harmadik helyen végeztünk. Nekem a dániai Európa-bajnoskágon is kijött a lépés, hiszen gólkirálynő lettem. Immár évek óta a nemzetközi élmezőnyben kézilabdázik a Herz-FTC és a válogatott, ezért elvárják tőlem, hogy szinte folyamatosan csúcsformában kézilabdázzam. Ennek is köszönhető, hogy elismerik a teljesítményemet. Jelentős sikernek tartom, hogy Fridrikast megelőztem.” A WHM címére az idén 29 ezer szavazat érkezett. Korábban Németh Helga (1997) lett második, míg Kocsis Erzsébet (1995) és Radulovics Bojana (2000) a világ legjobbja volt. A világ legjobbja 2000
Nők: 1. Csao Zsaj (Chao Zhai, kínai, Randers HK) 32 százalék, 2. Farkas Ágnes (Herz-FTC) 28, 3. Ausra Fridrikas (osztrák, Slagelse), 24. Férfiak: 1. Bertrand Gille (francia, HSV Hamburg) 46, 2. Lars Christiansen (dán, SG Flensburg) 41, 3. Daniel Stephan (német, TBV Lemgo) 5

Hajdu az MKSZ-ben

VÁC. A Bp. Spartacus elleni hazai győzelemmel megnyerte az NB I alsóházi küzdelmeit a Váci NK együttese. Úgy tetszik, ezúttal ült utoljára bajnoki találkozón Vácott a kispadon Hajdu János edző, a férfiak egykori szövetségi kapitánya, akit felkértek az MKSZ szakmai igazgatójának (a lemondott Kovács Péter utódjának). "Külföldi megkereséseim ellenére várhatóan ezt az ajánlatot fogadom el, váci utódomnak pedig Kovács Pétert, Zsiga Gyulát vagy Vura Józsefet ajánlottam” – mondta a mester. A legutóbbi szurkolói ankéton Bóth János polgármester tájékoztatta a csapat híveit és játékosait, hogy Vác a továbbiakban is támogatja a klubot, amely a következő hetekben a Magyar Kupa negyeddöntőjére (június 9–11.) készül.

A Hypo az NB I-ben?

BUDAPEST. Az osztrák Hypo indulna a női NB I következő idényében, de csak az alapszakaszban (11+1 csapat). Legutóbb a cseh-szlovák küzdelmekben vett részt Gyurka János csapata. A Hypo indulásáról tárgyalt szerdán Gunnar Prokop, a nyolcszoros BEK-győztes klub menedzsere és Sinka László, a szövetség főtitkára. Az elképzeléssel az elnökség jövő kedden foglalkozik. A szövetség vezetői tájékoztatták a jövő évi női Eb előkészületeiről Szili Katalint, az országgyűlés elnökét, a viadal fővédnökét.
Legfrissebb hírek

Belga szélsővel erősített a BL-címvédő PSG

Francia labdarúgás
32 perce

Mac Allister visszatért, magyarjai nélkül ikszelt a Comóval a Liverpool

Angol labdarúgás
37 perce

A brutális könyöklés eredménye: a játékos arccsontja és szemüregfala eltört, a szemgolyója elmozdult

Labdarúgó NB I
39 perce

Elhunyt Roska János, a Népsport egykori munkatársa

Egyéb egyéni
1 órája

Csapó Miklós: Csakis pozitív emlékeket kötök a BVSC-s éveimhez

Vízilabda
1 órája

Együtt énekelték a Székely Himnuszt a Csíkszereda és a Sepsi szurkolói – videó

Minden más foci
1 órája

A Szuperkupadöntőn is ott volt a Ferencváros El-visszavágójának játékvezetője

Európa-liga
2 órája

Tóth Balázsék edzőjével késő este közölték: új kapus után kell néznie

Légiósok
2 órája