Északi túrára indul a Dunaferr

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2003.05.15. 23:02
Címkék
A magyar női bajnok Dunafer SE játékosai és vezetői csütörtökön csomagoltak, hiszen pénteken útra kelnek Dániába, a Slagelse elleni EHF-kupa-döntő viszavágójára.
Astrup a Nordban

A Slagelse mellett még egy dán nôi csapat készül Európa meghódítására. A Nord jelentôs költségvetéssel rendelkezik, s megengedhette magának két svéd válogatott játékos szerzôdtetését, valamint az orosz Natalja Gyerjugina, és a viborgi Heidi Astrup igazolását – írja tudósítónk, Heka László.
Astrup a Nordban

A Slagelse mellett még egy dán nôi csapat készül Európa meghódítására. A Nord jelentôs költségvetéssel rendelkezik, s megengedhette magának két svéd válogatott játékos szerzôdtetését, valamint az orosz Natalja Gyerjugina, és a viborgi Heidi Astrup igazolását – írja tudósítónk, Heka László.
Az edzések és a készülődés feszültségét oldandó, Mátéfi Eszter másodedző (a válogatott és az újvárosi csapat hajdani világklasszis átlövője) megvendégelte a csapatot, amely egyöntetűen felsőfokú jelzőkkel illette a felszolgált töltött káposztát. "Eszti csodálatosan főz – mondta Kiss Szilárd edző –, és ez az alkalom arra is jó volt, hogy oldott hangulatban beszélgessünk a ránk váró gigászi feladatról. Ötgólos előnyt szereztünk az első mérkőzésen, és tudjuk, nagyon nehéz lesz megtartanunk a farumi pokolban, amelyről Komáromi Ákos, a DVSC edzője is beszélt nekünk. Együttesünk azonban elszánt, és tisztességesen felkészült, és mögötte áll az egész évben végzett sok-sok közös munka.”
A Dunaferr SE küldöttsége pénteken délben repül Koppenhágába, ahonnan a fővároshoz közeli Holtéba utazik. Itt lesz szállása a Hotel Comwellben. Jung Edina technikai vezetőtől megtudtuk, hogy a szállodától mintegy húszpercnyi buszozással érhető el a legendás, ultramodern Farum Arena, ahol decemberben az Európa-bajnokság több mérkőzését játszották, s ahol a magyar válogatott is szerepelt. Kiss Szilárd azt is közölte, hogy pénteken este már a mérkőzés helyszínén vezényel edzést a lányoknak. A visszavágó szombaton 20 órakor kezdődik, és az m2-es csatorna élőben közvetíti. A találkozót a német Reiner Methe, Bernd Methe ikerpár vezeti.
A dánokról annyi hír érkezett, hogy rettentően fenik a fogukat a Dunaferr csapatára, amely nagyon meglepte őket agresszív játékával. A Slagelse bízik fanatikus közönségében, valamint a saját lerohanós stílusában, amelyet Újvárosban csak egy félidőn át tudott játszani. Anja Andersen edző vereség miatti dühe is elszáll lassan, és a sportág hajdani különc világsztárja, aki persze nem tudja – talán nem is akarja – megtagadni önmagát, inkább a mérkőzésre összpontosít. Azt viszont nem tagadja, hogy méltán híres tanítványai tartogatnak néhány meglepetést a Kiss-csapatnak.

Legfrissebb hírek

Humphries és Price is csoportelsőként jutott tovább a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
2 órája

Keddi sportműsor: nemzetközi kupameccsek három sportágban

Minden más foci
3 órája

Tóth Alex ki-ki meccsre készül; a 17 éves Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

E-újság
3 órája

Kanapétól a pályáig – Patai Gergely publicisztikája

Egyéb csapat
4 órája

Fehérvári dominódőlés – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB II
4 órája

ATP-vb: simán győzött Fritz Musetti ellen, Sinner megint megverte Auger-Aliassime-et

Tenisz
4 órája

Vb 2026: a mexikói államfő elajándékozza egyes sorszámú belépőjét

Foci vb 2026
5 órája

Magabiztos nyíregyházi siker a női röplabda Extraligában

Röplabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik