Pálinger egyedül kevés volt

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2003.05.18. 23:12
Címkék
Nagy reményekkel, fényes álmokkal és ötgólos előnnyel (2722) érkezett a Dunaferr női együttese Koppenhágába, amelynek sportkerületében, Farumban rendezték meg az EHF-kupa fináléjának visszavágóját. Kiss Szilárd edző csapata bízott annak a hagyománynak a folytatásában, hogy az újvárosi lányok eddig valamennyi európai kupadöntőt megnyerték, amelyben szerepelhettek. A KEK-et 1995-ben, az EHF-kupát 1998-ban, a Bajnokok Ligáját és a Szuperkupát 1999-ben hódították el. Ez a csodás tradíció szombaton megszakadt, mert a Slagelse a döntő második mérkőzésén 2720-ra diadalmaskodott.
Az újvárosiak csapatkapitánya, Bohus Bea mindent megtett a sikerért
Az újvárosiak csapatkapitánya, Bohus Bea mindent megtett a sikerért
Az újvárosiak csapatkapitánya, Bohus Bea mindent megtett a sikerért
Az újvárosiak csapatkapitánya, Bohus Bea mindent megtett a sikerért
Az újvárosiak csapatkapitánya, Bohus Bea mindent megtett a sikerért
Az újvárosiak csapatkapitánya, Bohus Bea mindent megtett a sikerért
A dán és a magyar bajnok párharcának egyik pikantériája volt, hogy a Dunaferr is vezetett 27–20-ra az újvárosi jégcsarnokban, ám a hajrá ott is, akárcsak Farumban, az idegenlégiósok garmadáját – norvég, osztrák, montenegrói, dél-koreai játékosokat – felvonultató Slagelsének sikerült szerencsésebben és sokkal jobban. Kiss Szilárd viszont azt mondta az első találkozó után, hogy ennek a szenzációsan felkészített két együttesnek a csatájában az első találkozón szerzett ötgólos előny is elegendő lehet a visszavágón a végső sikerhez, ám a hétgólos különbség is kevés lehet, ha a pillanatnyi forma vagy a különböző külső, valamint csapaton belüli tényezők a dánoknak kedveznek.
A visszavágón okosan, fegyelmezetten kezdett a Dunaferr, míg a Slagelse játékosainak minden mozdulatán, valamint edzőjük folyamatos – Újvárosban is látott – cirkuszolásán látszott, őket szorítja az idő, és minél előbb szeretnék ledolgozni öszszesítésben a hátrányukat. Csakhogy a Pálinger vezérletével szigorúan védekező vendégek tökéletesen megvalósították elképzelt taktikájukat, vagyis az első tíz-tizenöt percben megállították a dán rohamokat, nem adtak lehetőséget a gyors szélsőknek a lerohanásokra. Vezetnie ugyan nem sikerült az újvárosiaknak, ám döntetlen körül tartották az állást (4–4, 11–10), amivel szinte sokkolták vetélytársukat. Az ismét pompás napot kifogó Camilla Andersen és Petrovics góljaira Ferling főleg büntetőkből válaszolt, míg Bohus igyekezett lelket önteni társaiba, valamint néhány látványos góllal is segítette csapatát.
Még a második félidő elején sem volt veszélyben a magyarok biztos vezetése összesítésben, mert Pálinger fantasztikusan védett, és támadásban is higgadtan járatta a labdát a Dunaferr. Ám valami elpattant a csapaton belül, 14–13 után, és a Slagelse 19–14-re megugrott, vagyis elérte első célját, összesítésben egyenlített. A csata ezen szakaszában az indiszponált Szrnka és társai tízperces gólcsendet tartottak, ami még nem lett volna végzetes, mert a Slagelse is kihagyott sorozatban legalább öt ziccert. Ám a Dunaferr mélyrepülése nem ért véget, a dánok pedig immár öszszesítésben is elhúztak, mert a legjobbkor talált magára Fridrikas, Hundvin és Schmidt kapus. A vendégek román hálóőre, Cracana sorozatban hárította a heteseket, ám ez is kevés volt az üdvösséghez, mert társai – főleg az átlövők, de a szélsők is – elmarasztalhatóak voltak támadásban. Szinte helyzetbe sem kerültek, sőt pontatlan átadásaikkal inkább a vetélytárs ziccereit készítették elő.
Magyar szemmel rossz volt nézni a küzdőszelleméről híres Dunaferr csúfos összeomlását. A hajrában már száguldott a remekül védekező Slagelse, amely 22–17 után újabb lendületet vett és a végjátékban már szinte cicázott Borókékkal. Tavaly a Győr az Ikast ellen, idén a Dunaújváros a Slagelsével szemben bukta el a megnyerhetőnek vélt EHF-kupa-döntőt. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a következő BL-sorozatban visszavághat Kiss Szilárd együttese a dán bajnoknak.

Legfrissebb hírek

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
18 perce

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
1 órája

Vége a meccsnek: Mbappé már 18 vb-gólnál jár, míg a franciák könnyedén bejutottak a 16 közé

Foci vb 2026
1 órája

Norvégok ezrei eveztek Oslo utcáin Elefántcsontpart kiejtése után

Foci vb 2026
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán Anglia, az Egyesült Államok és Belgium is a világbajnokságon

Minden más foci
1 órája

Videó: Mbappé duplázott Svédország ellen és megelőzte Klosét a vb-örökranglistán

Foci vb 2026
1 órája

Folytatódik a mérkőzés!

Foci vb 2026
2 órája

Klose már csak a harmadik, Mbappé góljával a franciák vezetnek a szünetben!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik