Nyíregyháza: Erősít az újonc

2003.07.03. 21:49
Címkék
Minden korábbi híresztelés ellenére nevezett az NB I-es küzdelmekre a Szabolcs KSE férficsapata, amelynek jelentkezését el is fogadta a szövetség.
Az élvonalba két év kihagyás után visszajutott gárda nem a korábbi nevén indul az új bajnokságban, hiszen a szabolcsi megyeszékhely önkormányzatától kapott támogatás (a második félévre 12 millió forint) fejében viselnie kell Nyíregyháza város nevét. Kárászi Zoltán elnök arról adott tájékoztatást, hogy a "keresztelőre” csak azután kerülhet sor, amikor lezárulnak a névszponzori tárgyalások. Addig is a játékoskeret összeállításán fáradozik a szakmai stáb. A cél kettős: egyrészt a hagyományoknak megfelelően szeretne szerepelni a csapat, másfelől viszont törekszik helyi értékei megőrzésére. Ezért szinte teljes egészében együtt marad a feljutást kiharcoló együttes, egyedül a Szlovákiába visszatérő beállós, Janó Pál távozott. Kovács Mihály edző irányításával július 17-én kezdi el a munkát a keret, amely 22-én szlovákiai edzőtáborba vonul – öt új játékossal a soraiban. A nyíregyháziak egy plusz egy évre megszerezték a Pick-Szeged csapatából a 21 esztendős kapust, Nagy Leventét, a Barcelonában szereplő Nagy László öccsét. A jobbátlövő posztjára két játékost igazoltak: Laurencz Szabolcsot (Cegléd) és Lovas Szilárdot (Ózd). Utóbbi nem jön egyedül, hiszen klubtársát, a beállós és átlövő poszton is bevethető egykori Fotex-játékost, Papp Gábort is a soraiba szólította az újonc. Nem ismeretlen Nyíregyházán Bartha István neve sem, a Pestszentlőrinc korábbi balszélsője ugyanis a szabolcsi megyeszékhelyen nevelkedett, és tanulmányai befejezése után tér vissza az anyaegyesületébe, amelyben édesapja, Bartha Dénes a másodedző. Nem titok, hogy a klubvezetők tárgyaltak két válogatott játékossal, ám Bendó Csaba és Mohácsi Árpád megszerzésének terve meghiúsult – írja tudósítónk, Bodnár Tibor.
Legfrissebb hírek

Magyarország a 12. helyen zárt az atlétikai Európa-bajnokság éremtáblázatán

Atlétika
3 perce

Egy eldobott cigarettavég – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
3 perce

Sophie Marceau nyomában – Kovács Erika jegyzete

Úszás
4 perce

Kós Hubert arany-, Pápai Olivér ezüstérmes lett az úszó Eb-n; Vindics-Tóth Lili Anna: ezüst a maratonin

E-újság
11 perce

A PSG sem legyőzhetetlen: óriási meglepetésre a Lensé lett a francia Szuperkupa

Francia labdarúgás
36 perce

Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Atlétika
38 perce

Cincinnati tenisztorna: Stollárék kikaptak az első fordulóban

Tenisz
50 perce

Magyarország az ötödik helyen végzett a vizes Európa-bajnokság éremtáblázatán

Úszás
1 órája