Ambiciózus edző a DVSC-Valdor élén

Vágólapra másolva!
2003.07.09. 21:15
Címkék
Két külföldi játékost igazolt a DVSC-Valdor, ám a legnagyobb "fogásnak mégis az új edző látszik. Balogh Zoltán néhány héttel ezelőtt svájci bajnoki címet nyert a St. Gallen női csapatával. Erre könnyen legyinthetnénk, hiszen az alpesi ország női kézilabdája nem tartozik az európai élvonalhoz, ám  miként a trénertől megtudtuk  ő szinte a "világválogatottat irányította.
– A csapatomban az öt svájci válogatotton kívül szerepelt egy-egy görög és nigériai válogatott is – mondta az edző. – Profi szemléletű amatőregyüttest vezettem, amelyben mindenki a tudása legjavát nyújtotta, pedig mindössze négyszer tudtunk edzeni hetente. Hajdani tanítványaim közül a legtöbben dolgoztak, iskolába jártak. – Most viszont vérbeli proficsapathoz szegődött, hiszen a Loki kétszeres EHF-kupa-győztes. – Ez a munka óriási kihívás. Hogy mire lehet képes a csapat, azt egyelőre nem tudom, de már azt is nagy eredménynek tartom, hogy a vezetők együtt tudták tartani a keretet. A Romániából érkezett balszélsővel, Alina Aritonnal, valamint az osztrák Hypótól kölcsönbe kapott litván irányítóval, Ruta Latakaitével erősödött az együttes. Bennem nagy a bizonyítási vágy, az ambíció, és azt szeretném, ha a lányok is büszkék lennének arra, hogy ebben a patinás klubban játszhatnak. – Debrecenben igen népszerű a kézilabda, St. Gallenben bizonyára nem látogatták annyian a mérkőzéseket, mint a cívisvárosban. Mennyire számít a közönség támogatására?– Amikor három évvel ezelőtt, tízéves ausztriai edzősködés után Svájcban vállaltam munkát, és lejátszottuk az első mérkőzést, a háromezer nézőt befogadó csarnokban mindössze negyvenöten ültek a lelátón. A legutóbbi bajnoki döntőnket viszont már 2600-an tekintették meg, vagyis az eredményeink a klub és a csapat mellé állították a kézilabda barátait. Remélem, Debrecenben sem lesz ez másképpen, és újra megtelik a Hódos Imre Sportcsarnok a bajnoki mérkőzéseinken.– Miként kezdték a felkészülést az új bajnokságra?– Napi két edzéssel. A huszonegyes keretből Szűcs Gabriella és Sütő Mariann hiányzik, ők ugyanis a juniorválogatott edzéseit látogatják.Komáromi Ákostól, a csapatot működtető kézilabda kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, a kapus Irina Szamozvanovával, valamint Nagy Krisztinával egyelőre két hónapos szerződést kötöttek. Amennyiben a felkészülés során elégedett lesz velük az új edző, a Lokiban maradnak. Az utóbbi évadot sérülés miatt szinte teljesen kihagyó Marijana Krbojevics már egészséges. A tervek szerint augusztus közepén Lillafüreden edzőtáborozik a DVSC-Valdor, és részt vesz a felvidéki Nagymihályon egy nemzetközi tornán, majd az erdélyi Zilah és Nagybánya csapataival mérkőzik meg idegenben és itthon. Egyelőre kérdéses, hogy milyen néven kezdi az idényt a debreceni csapat, de biztató, hogy jól haladnak a tárgyalások a névadó szponzorral.
Legfrissebb hírek

Armand Duplantis győzött az európai hírügynökségek szavazásán

Atlétika
20 perce

Haaland Mikulásnak öltözött, Szalah is boldog karácsonyt kívánt – fotók

Minden más foci
44 perce

Egy év, 365 fotó: Molnár Attila Eb-n és vb-n is száguldott, LeBron James elérte az 50 ezret – ilyen volt 2025 márciusa

Egyéb egyéni
49 perce

Török bundabotrány: újabb 26 embert letartóztattak

Minden más foci
1 órája

Fotó: Rózsaszín és zöld? Egészen szokatlan lesz a Real Madrid hazai meze a következő idényben

Spanyol labdarúgás
2 órája

„A természetem kubai, a szívem magyar” – Navarrete József hatvanéves

Egyéb egyéni
2 órája

Távozott a Dunaújvárosi Acélbikák házi gól- és pontkirálya

Jégkorong
3 órája

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik