Elköszönt a csapatkapitány

ANTALÓCZY ALFRÉDANTALÓCZY ALFRÉD
Vágólapra másolva!
2003.07.26. 22:00
Címkék
"Most már biztos, hogy végleg befejezem az aktív kézilabdázást  mondja határozottan Sibalin Jakab (38 éves), a Tatabánya Carbonex KC NB I-es csapatának Tatán élő, 119-szeres válogatott játékosa.
– Már többször elhatároztam, hogy nem játszom tovább, de a barátaim mindig rábeszéltek a folytatásra. Amikor hazajöttem Németországból, és befejeztem a főiskolai tanulmányaimat, akkor is azt mondtam, vége. Erre Marosi László – ő lett akkoriban a tatabányaiak klubigazgatója – kérte, hogy segítsek a csapatnak abban, hogy az NB I B-ből felkerüljön az első osztályba. Egy kikötésem volt, ha ő is beszáll a játékba. Feljutottunk. A következő kérés az volt, hogy az újonc NB I-es csapatnak – a szintén régi motoros Borsos Attilával együtt – segítsek a megkapaszkodásban, mert ezt megérdemlik a tatabányai szurkolók. Ötödikek lettünk. Ezután viszont több kérést már nem akceptálok.” A Zwack Rt. közgazdásza hozzáfűzte, hogy kissé elfáradt, ráadásul a sok utazással járó munkája sem engedi, hogy folytassa. Korábban tíz-tizenegy edzésen vett részt hetente, az utóbbi időben viszont csak egyre-kettőre jutott ideje. A bokaízületei tönkrementek, könnyen megsérülnek. Szeretne több időt szentelni a feleségének, és másfél éves kislányuknak, Annának, valamint néha szeretne elmenni a hétvégeken szüleihez Lábatlanra, ahol szeret horgászni a Dunán."Kézilabdás-pályafutásomat rögtön a csúcson kezdtem, és utána mintegy két remek évtized következett – folytatta. – Tizenkilenc évesen kerültem a Tatabányai Bányász csapatába, amely akkor, vagyis nyolcvannégyben bajnokságot nyert. Tagja voltam a szöuli olimpián negyedik helyen végző csapatnak, majd két év múlva – amikor Magyarországon az Év kézilabdázójának választottak – a csehszlovákiai vébén hatodik helyezést szerző válogatottnak. A barcelonai olimpián a hetedik helyet szereztük meg, és megválasztottak a válogatott csapatkapitányának. Tatabányán kívül a Veszprémmel is kétszer voltam bajnok, és szép profiéveket töltöttem Németországban.”A tatabányai klubtól pesze nem szakad el végleg, mert hetente egyszer továbbra is együtt rúgja (!) a labdát a vb- ezüstérmes Marosi Lászlóval és Kontra Zsolttal, valamint a csapat edzőjével, Kanyó Antallal és még több tatabányai barátjával. "A sport már csak a szórakozásomat, a kondim karbantartását szolgálja, és persze a baráti kapcsolatok őrzését – mondta. – De ezeket nagyon-nagyon fontosnak tartom.”
Legfrissebb hírek

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 perce

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
30 perce

Gyász: elhunyt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Angol labdarúgás
45 perce

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
1 órája

Luke Littler szombat este játszik – íme, a darts-vb 3. fordulójának időrendi beosztása

Egyéb egyéni
1 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
1 órája

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik