Kapusra vadászik a Vásárhely

BORSÁNDI ISTVÁNBORSÁNDI ISTVÁN
2003.08.02. 21:39
Címkék
Csaknem háromszáz gól távozott a nyári igazolási időszakban eddig a Liss-Hódmezővásárhelyi NKC csapatától  ennyi volt ugyanis Kocsik Viktória és Prok Beatrix közös "termése az előző évadban.
A tehetséges irányító, Kocsik a Ferencvárosban folytatja pályafutását, míg Prok, a védekezésben is kiválót nyújtó, 28 éves átlövő a vásárhelyiekkel kezdte el ugyan a felkészülést, de a békéscsabai edzőtáborba már nem tartott a csapattal.Prok Bea a hírek szerint nem szakmai, hanem érzelmi okok miatt távozott Vásárhelyről, ugyanis megismerkedett a szegediek első osztályú kosarasával, a litván Antanas Vilcinskassal. Időközben azonban eldőlt, hogy az NB I A-csoportba nevezett Szedeák csapata anyagi nehézségei miatt csak az NB II-ben indul, ahol nincs szüksége légiósokra. A "litván ördögnek” nevezett kosarasnak tehát csapatot kellett keresnie, és párja – a szívére hallgatva – bejelentette a Liss-HNKC vezetőinek: szerződése ellenére távozni szeretne. A sportoló páros előbb Ausztriában képzelte el élete és pályafutása folytatását, de ez a terv csak félig sikerült: Prok Bea Bécsújhelyen játszik tovább, ahol a játék mellett dolgozik, és a tanulásra is kell időt szakítania, Vilcinskas viszont Magyarországon maradt, s ősztől a Soproni Ászokban játszik.A Vásárhelyről távozó kézilabdások száma tovább nőtt: a lejárt szerződésű Vörös Henrietta kapus úgy döntött, hogy elfogadja a Zsiga Gyula irányításával készülő volt csapata hívását, s visszatér Kiskunhalasra.A távozók pótlására az első érkező a román Vilcea csapatának irányítója, Daniela Ioneta volt, majd a Túrkeve együtteséből visszatért Tamás Kornélia. A balkezes átlövő valószínűleg a következő bajnoki évadban is együtt játszhat túrkevei átlövőtársával, Takács Bernadettel, aki sikeresen felvételizett a szegedi főiskolára, és Vásárhelyen szeretne játszani. Takácsnak azonban nagy vetélytársa lehet Jenőfi Katalin, a juniorválogatott 188 centis győri átlövője, aki kölcsönben játszhat majd Tamás Sándor edző csapatában. Új játékos Vásárhelyen Bacsa Edina balszélső, aki a másodosztályú Szeghalomból érkezett.A kapuskérdés megoldását – mivel a magyar mezőnyben kissé szegényes a kínálat – a vásárhelyiek légiós igazolásában látják. A héten a Hódtói sportcsarnok edzéseit látogatja a szerb bajnokság hatodik helyén végzett HC Knjaz Milos fiatal kapusa, Nivesz Kajganics, akinek szerződtetéséről rövidesen dönthetnek.
Legfrissebb hírek

Heti program: BL-, El- és Kl-negyeddöntők, NB I, elitligák

Minden más foci
22 perce

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
33 perce

Udvardy huszonegy, Marozsán négy helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
35 perce

Baráth Péter góllal és gólpasszal vitte a prímet légiósaink közül

Légiósok
41 perce

Ötvenöt évesen visszatér a pályára a BL-győztes finn sztárfocista

Minden más foci
1 órája

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
1 órája

Tenisz: amerikai tornagyőzelmek Charlestonban és Houstonban

Tenisz
1 órája

A jövő sztárjai: Iváncsik Máté, Iváncsik Gergő

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik