Bp. Kőbánya Spartacus: Csendben készül a Szpari

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2003.08.29. 21:49
Címkék
Nincs könnyű helyzetben Horváth Ervin, a Bp. Kőbánya Spartacus vezetőedzője, hiszen neki kell a honi első osztályban a legszerényebb költségvetésből csapatot építeni.
Ennek ellenére jó hangulatban készül az együttes a 2003/2004-es szezonra, sőt a Kőér utcában szeretnének eggyel előrébb lépni a legutóbb elért kilencedik pozícióból."Július huszonegyedikén kezdtük meg a felkészülést, jól dolgoztak a lányok, s igyekeztünk a lehetőségekhez képest minél több edzőmeccset játszani – mondta Horváth Ervin. – Még egy amolyan kabalatalálkozó vár ránk a Békéscsaba elleni első bajnokiig: kedden immár hagyományosan a Rév fiú serdülői ellen játsszuk utolsó felkészülési találkozónkat a rajt előtt. A Spartacus az előző szezonban is egységes csapat volt, s szeretnénk az új bajnokságban is megnehezíteni vetélytársaink dolgát. Nagyon sűrű lett az első osztály középmezőnye, így nem lesz könnyű megszerezni a rájátszás második csoportjára jogosító nyolcadik helyet, de megpróbáljuk. Tovább folytatjuk a a fiatal tehetségek beépítését a csapatba, egyre több lehetőséget kap majd az ifjúsági gólkirály, Balog Bea, számítunk Kaldenekker Lillára és a még serdülőkorú Szucsánszki Zitára is. Nem sokkal a rajt előtt tér majd vissza Laluska Eszter, aki az ifi Európa-bajnokságon Oroszországban szerepel. Én mindenesetre büszke vagyok rá, hogy ilyen körülmények között, az első osztály legkisebb költségvetésével is állni tudjuk a sarat.”
Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
2 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
2 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
3 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
4 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
5 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
6 órája
Ezek is érdekelhetik