Óvatos és szerény a Dunaferr

2003.11.18. 20:48
Címkék
A férfi európai kupák nyolcaddöntőinek keddi sorsolásán a Dunaferrnek a spanyol Valencia jutott. Az első mérkőzést december 13-án vagy 14-én Valenciában, a visszavágót egy héttel később Újvárosban rendezik meg.
A korábbi fordulókban a spanyolok az észt Viljandit (38–18 és 29–16), majd a holland Fiqas Aalsmeert (30–23 és 26–20) búcsúztatták. A kiemeltek között szereplő Dunaferr a 32 között a Cyprus College ellen jutott tovább (42–21 és 40–17)."Óvatosnak és szerénynek kell lennünk – vélekedett a sorsolásról Bene Gyula, a Dunaferr szakosztályelnöke. – Edzőnkkel, Kolics Jánossal arról beszélgettem, hogy fiatal, tehetséges játékosainknak a rutinos rókák vezérletével akkor lesz ötven százaléknál nagyobb esélyük a spanyol bajnokságban tizenharmadik helyen álló Valencia ellen, ha teljesítményük nem lesz hullámzó. A hét végén Vigóban Lendvay Péter, Décsi Gábor és Tóth Edmond csapata ellen játszik vetélytársunk, és ezt követően többet fogunk tudni róla.”Ha a Pick-Szeged a BL E-csoportjában a harmadik helyen végez, akkor átkerül a KEK-nyolcaddöntőbe, amelyben a török Cankaya Ankarával találkozik, s idegenben kezd.Férfi európai kupák
Nyolcaddöntők (december 13–21.). KEK:
Nyolcaddöntők (december 13–21.). KEK:
Sporting Lisboa (portugál)–BL F-csoport/3. helyezett, Valladolid (spanyol)–BL D/3, Drott Halmstad (svéd)–BL H/3, Creteil (francia)–BL B/3, BL C/3–Portland Pamplona (spanyol), Cankaya Ankara (török)–BL E/3, BL G/3–Gorenje Velenje (szlovén), TuSEM Essen (német)–BL A/3. EHF-kupa: Slovenj Gradec (szlovén)–Altea (spanyol), KS Warszawianka (lengyel)–Cantabria Santander (spanyol), THW Kiel (német)–Paris Handball (francia), Bresztszkij Meskovo (fehérorosz)–Aalborg (dán), CB Valencia (spanyol)–Dunaferr SE, Aarhus (dán)–Dinamo Asztrahany (orosz), BK 46 Karis (finn)–Dinamo Bucuresti (román), Zseljeznicsar Nis (szerb-montenegrói)–Nordhorn (német). Challenge-kupa: FCK Handbold (dán)–Fetsund (norvég), Gammadue Secchia (olasz)–Kikisz (görög), Trabzon Belediyespor (török)–Voronyezs HC (orosz), Slask Wroclaw (lengyel)–Dunkerque (francia), GP Trieste (olasz)–Cz Beograd (szerb-montenegrói), Skövde (svéd)–Ystad (svéd), Minaur Baia Mare (román)–JZ Szkopje (macedón), Szkif-Krasznodar (orosz)–HCM Constanta (román)
Legfrissebb hírek

NB II: Kecskeméti TE–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
2 perce

Csingár István ért célba elsőként az Ultrabalaton dupla körén

Csupasport
10 perce

MotoGP: Alex Márquez nyerte a Spanyol Nagydíjat

Egyéb autó-motor
11 perce

Oyarzabal egyéni rekordot döntött, de csapata a 99. percben maradt le a győzelemről

Spanyol labdarúgás
23 perce

Liverpooli lábnyomok: még a bronzérem is összejöhet?

Angol labdarúgás
38 perce

Kerékpár: Pogacar negyedszer is megnyerte a Liege-Bastogne-Liege versenyt

Kerékpár
40 perce

Serie A: tizenharmadszor ikszelt az idényben a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2 órája

A szumó visszakerült a világjátékok programjába

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik