Továbbjutó, de tékozló győri lányok

2004.01.19. 20:36
Címkék
Fiestahangulat uralkodott a Győri Graboplast–Valcea EHF-kupa-találkozón, amelyen a közönség negyven percen át karneváli hangulatban ünnepelte kedvenceit. A lányok addig valóban jól játszottak, a 35. percben 21–10-re (öszszesítésben már 15 góllal) vezettek. Görbiczék szétzilálták az ellenfelet, ám akkor valami rejtélyes dolog történt.Róth Kálmán edző elérkezettnek látta az időt a cserejátékosok pályára küldésére, s a Graboplast csapatjátéka érthetetlenül szétesett."Magam is érthetetlenül állok a történtek előtt, már csak azért is, mert ha nem is ilyen mérvű, de hasonló eset nem először fordult elő – reagált a történtekre Róth Kálmán. – Minden, amit felépítettünk negyven percen át, kártyavárként omlott össze. Az erőnlétünkkel nem lehet gond, azzal viszont igen, hogy a tetemes előny birtokában a lányok már befejezettnek hitték a mérkőzést, és kiengedtek. A hibák után pedig jöttek a gyors román ellentámadások." Ekkor már nemcsak a támadásokban, de a védekezésben is egyre több hiba vegyült a győriek játékába. A győriek szakvezetője a statisztikát idézve elmondta, hogy míg az első mérkőzésen 88-szor ütköztek lányai, többnyire szabályosan, Győrben mindössze 43-szor, s ezzel a hozzáállással valósággal eltékozolták tetemes előnyüket.
Legfrissebb hírek

A bárányok hallgatnak – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
32 perce

Luis Enrique: Mi vagyunk a címvédők a BL-ben, és azok is akarunk maradni!

Bajnokok Ligája
32 perce

Edzők és mesterek – Malonyai Péter pubilicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

BL-csúcsrangadó Párizsban – Budapestért; Győr–Brest a final fourban

E-újság
7 órája

Keddi sportműsor: PSG–Bayern München elődöntő a BL-ben

Minden más foci
7 órája

A Nemzeti Sport csapata az idén is körbefutotta a magyar tengert

Egyéb egyéni
7 órája

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
8 órája

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik