Mátéfi és Kökény tanácsai

2004.02.27. 22:36
Címkék
Mátéfi Eszter, a Dunaferr egykori gólkirálynője másodedzőként segíti a bajnokcsapatot.
"Már a rangadó előtt is azt mondtam, nem számítok könnyű sikerre, és igazam lett – vélekedett az egykori világklasszis átlövő. – A lányok átérezték, hogy mennyire fontos csatát vívtak, és nem úgy álltak a mérkőzéshez, hogy megpróbálnak nyerni, hanem azt mondták, győzni akarnak, győzniük kell. Ezt az ambíciót erősítette a Győr debreceni vereségével visszatért, illetve megszilárdult esély az alapszakasz megnyerésére. Gáspár még betegen is vállalta a játékot, ugyanis nem gyó-gyult fel megfázásából, és társai is remekül küzdöttek. Több kiemelkedő egyéni teljesítmény mellett a csapat összjátékát kell dicsérni. Ezzel a felfogással megtarthatjuk első helyünket a táblázaton."Az ismét anyai örömök előtt álló Kökény Bea, az FTC menedzsere, aki a csapat válogatott irányítója volt, pénteken már nem volt túlságosan elkeseredve az előző napi vereség miatt. "Nem vagyok csalódott, csak bosszús – mondta –, mert kihasználhattuk volna a kis esélyt, ami a két pont megszerzésére kínálkozott. A Dunaferr jelenleg nem csak egy góllal jobb nálunk, mégis meglephettük volna, ha a végjátékban nem követünk el egy-két oktalanságot. Ezzel együtt is nagyszerűen küzdöttünk, megizzasztottuk a minden posztra klasszist állító Újvárost. Középen jobb teljesítményre és még egy eredményes átlövőre lett volna szükségünk, illetve Radulovicsot hatékonyabban kellett volna őrizni. Ô szinte akkor lőtt gólt, amikor akart."A Dunaferr aranylépése
Legfrissebb hírek

„Ez volt a legjobb meccs, amelynek edzőként a részese voltam” – Luis Enrique a Bayern elleni BL-klasszikusról

Bajnokok Ligája
16 perce

NHL: a Boston és az Edmonton is megtartotta továbbjutási esélyét

Amerikai sportok
36 perce

NBA: továbbment a San Antonio, még izgulhat a Boston

Amerikai sportok
56 perce

Angyalok földjén – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
1 órája

Erős Gábor a nagy kihívásról: Nem építünk új csapatot az NB I-re

Labdarúgó NB II
1 órája

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
8 órája

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
8 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
8 órája
Ezek is érdekelhetik