„Az első emlékeim délután két óra környékétől vannak” – Böde Dániel túl élete első műtétjén

K. Zs.K. Zs.
2026.08.22. 10:27
null
Böde Dániel a Puskás Akadémia elleni tavaszi bajnokin (Fotó: Török Attila)
„Az orvosok azt mondták, minden rendben ment, ma délután már mehetek is haza” – idézi a Paksi FC szombati hírében labdarúgóját, a csapatkapitány Böde Dánielt, aki túl van az operáción.

„Fura volt, délelőtt tíz órakor volt a műtét, aztán az első emlékeim délután két óra környékétől vannak. Az orvosok azt mondták, minden rendben ment, ma délután már mehetek is haza. Körülbelül két hét múlva lesz varratszedés és kontroll, most egyelőre feküdnöm kell, de lassan elkezdődhetnek már a kis mozgások. Természetesen láttam az Újpest elleni meccsünket, ideje volt már ennek a győzelemnek, így kell továbbmennünk” – idézi a klubhonlap Böde Dánielt.

Mint beszámoltunk róla, a csatár edzésen, egy lövés után érzett fájdalmat a bal combjában, majd a képalkotó vizsgálatok kimutatták, hogy a combfeszítő izma elszakadt, meg kell operálni.

Bödének ez volt élete első műtétje – emlékeztet rövid hírében a paksifc.hu.

A friss közleményben nem esik szó arról, várhatóan mikor játszhat mérkőzést Böde; a műtétet megelőzően a klub honlapja három-négy hónapos kényszerszünetet jósolt.

 

Legfrissebb hírek

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
7 órája

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
7 órája

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
8 órája

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
13 órája

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
15 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
15 órája

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
17 órája

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 20:08