Radulovics, a zseni

2004.03.08. 21:02
Címkék
Valaki, aki látta vasárnap Radulovics Bojana góláradatát a győri sportcsarnokban, boldog mosollyal az arcán megállapította: "Hát ezért szerepel ez a lány a világ legjobbja szavazáson a nagy esélyesek között."A balkezes újvárosi átlövő, aki 2000-ben már megnyerte az IHF voksolását, a csapat nagyszerű győri győzelme után azt emelte ki, hogy társaival együtt túltette magát az aarhusi fiaskón, amelyet főleg a keret fáradtságának számlájára írt."Nehéz sorozat után jöttünk a keretbe, de hétközben itthon már a regenerálódásra is maradt időnk, ugyanakkor gyakoroltunk néhány régi taktikai variációt, amit még a világbajnokságon játszottunk – mondta Radulovics. – Jó hangulatban edzettünk, megtaláltuk a hangnemet a fiatalokkal, akiket csak dicsérni tudok szorgalmukért, akaratukért, lelkesedésükért. Nem csak udvariasságból mondom, hogy jól lehetett velük dolgozni, és Aarhus után egyébként is minden rendben volt a keretben. A világbajnokság óta átalakult dán csapat nagyon feni a fogát Athénra, hiszen szeretné megvédeni olimpiai elsőségét. Gyors, jó a lábmunkája, remekül cselez, és minden poszton több, kimagaslóan képzett játékost vonultat fel, ám fel tudjuk venni – és fel is vesszük – vele a versenyt. Az igazi olimpiai felkészülés a bajnoki évad után kezdődik, de addig is Athén szellemében kell végeznünk a feladatainkat. Nem okozhatunk csalódást óriási szurkolótáborunknak!"
Legfrissebb hírek

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint

Labdarúgó NB I
3 perce

Férfi kosár NB I: ingyenes lesz a bejutás az Alba Fehérvár mérkőzéseire

Kosárlabda
30 perce

A Benficánál úgy számolnak, hogy Mourinho nem megy a Real Madridhoz – sajtóhír

Minden más foci
31 perce

Vereséggel kezdett a magyar férfiválogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb egyéni
36 perce

Erste Liga: kilenc nevezés érkezett a következő idényre

Jégkorong
38 perce

Az Atléticónál szeretnék BL-győzelemmel búcsúztatni Antoine Griezmannt

Bajnokok Ligája
1 órája

Négy pontot vontak le a Tiszakécskétől

Labdarúgó NB II
1 órája

Túl az ijesztő sérülésen – Knoester lett az idény legjobbja az Aberdeennél

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik