A Slagelse mindent vitt

B. Zs.B. Zs.
2005.06.05. 21:07
Címkék
A dán bajnoki finálé mindent eldöntő meccsén hazai pályán koronázta meg ez évi fantasztikus menetelését Anja Andersen BL-győztes csapata. Tízgólos elsöprő győzelemmel (31-21) adta tudtára a bajnoki álmokat szövögető aalborgiaknak, hogy nem jött még el a trónfosztás ideje.
Igaz, a Slagelse már Aalborgban is közel állt a végső sikerhez, csak az utolsó pillanatokban csúszott ki kezéből az aranyat érő döntetlen. Farkas Ágnesék győzelmét 6000, boldogságban úszó szurkoló ünnepelte, de a józanabbak már ekkor tisztában voltak vele, hogy a bajnoki babérok megszerzéséhez kisebbfajta csodára lenne szükség. A kontinens legjobb csapata a mindent eldöntő csatában pillanatnyi kétséget sem hagyott afelől, kit illet meg a bajnoki cím. A győztesek közül mindenki hozta a megszokott magas szintű teljesítményt, Bojana Petrovics (aszszonynevén Popovics) a szokásos tíz gólt, Szavics a magas szintű szélsőjátékot, Leganger megint lehetetlen helyzetekben mentett, akárcsak a távozó dán válogatott kapus, Rikke Schmitt, aki az ősztől éppen az Aalborgot erősíti majd. Remek játékkal köszönt el a Slagelsétől a kézilabda "Nagy Öreg Hölgye", a 38 évesen is világklasszis teljesítményre képes Ausra Fridrikas, aki családjával visszatér Ausztriába. Ezüstéremmel búcsúzik Dániától és a kézilabdától Farkas Ágnes, aki sajnálatos sérülései ellenére az aalborgi közönség egyik kedvence volt az elmúlt két évben.
Legfrissebb hírek

Ligetvári Patrik: Megszereztük az első trófeánkat, lekerült rólunk a teher

Kézilabda
3 perce

Férfi kézilabda NB I: az előző idény legjobbjára más szerepkörben számítanak Gyöngyösön

Kézilabda
17 perce

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
36 perce

Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

Jégkorong
51 perce

Imre Bence: Kicsit nehézkes volt, de örülök, hogy megvan az első trófea

Kézilabda
1 órája

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
1 órája

Már mindenki az indulást várja – a héten kezdődik a női kosárlabda-vb

Kosárlabda
1 órája

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága

Népsport
2 órája