Váci út a női válogatottba

Éppen a pozíciókat vizsgálva jutunk el a válaszhoz: Radulovics Bojana visszavonulása és Kulcsár Anita tragédiája arra késztette a kapitányt, hogy válogatott szintű jobbátlövő és beálló után nézzen. A Dunakanyarnál rá is talált Hornyák Ágnesre és Őri Cecíliára.

Pedig (vízilabdás fogalommal élve) "rossz kéz, hátul" jobb kézzel látja el klubbeli feladatait Hornyák Ágnes. "Amikor három és fél éve Vácra kerültem, nem volt balkezes lövőnk, s mint cselező játékost tett ide Hajdu János – mondja a 23 éves kézilabdás. – Ifiként irányítottam, de ha megszokja az ember, a cselt ugyanúgy végre lehet hajtani jobbátlövőben is."

Annál inkább nagy dolog, hogy valaki így vív ki magának helyet a válogatottban, számon is tartja az első fellépését. "Mindig mindenki vágyik rá, hogy bekerüljön, mégis meglepett a meghívás. Vácon már ment a susmus az év elején, hogy azt beszélik, engem is beválogatnak, de biztossá csak akkor vált, amikor megjött a kikérő. Újvárosban a dánok elleni utolsó öt percben a pályára is küldtek, s egy balról induló húzás után megszerezhettem az első gólomat."

A klubtársak szobatársak is Tatán, így a beálló Őri Cecíliát Ágnes telefonján át könnyen utolértük. Őri és Őriné a nyolcvanas évek elején voltak kézilabda-válogatottunk csillagai, ők a 81-es születésű Cecíliának névrokonai csupán. "Őri Péter az edzőm volt a juniorválogatottban, a lánya, Adrienn pedig a barátnőm lett" – meséli Cecília.

"Az én családomban nem volt kézilabdás. Tíz és fél éves voltam, amikor anyukám levitt egy edzésre, azt sem tudtam, mi ez a sportág, de ott ragadtam. Valaha átlövőt játszottam, de visszamaradtam a növekedésben, és a serdülőválogatottba már beállóként kerültem. Két és fél éve néhány percet játszottam már a felnőtt-válogatottban is, aztán lesérültem, de otthon nem féltenek ettől a poszttól, inkább büszkék rám."