Kézilabda, férfi EHF-kupa: három német csapat a négy között

2006.03.06. 16:36
Címkék
A férfi kézilabdázók második számú nemzetközi kupasorozatában, az EHF-kupa küzdelmeiben három német csapat is bejutott a legjobb négy közé.
A holnapi sorsolást három Bundesliga-klub, a VfL Gummersbach, a TBV Lemgo és a Frisch Auf Göppingen várhatja, a kakukktojást szerepét a francia US Creteil Handball vállalta magára.

Az elődöntők első mérkőzését március utolsó – 25-26. -, míg a visszavágókat április első – 1-2. – hétvégéjén rendezik.

A negyeddöntők visszavágói a továbbjutás szempontjából egyik párharcban sem hoztak különösebb izgalmat.

A Lemgo hazai pályán szerzett tizenöt gólos előnyét megtartva, sőt arra további kettőt rátéve a visszavágón is győzni tudott az orosz Lukoil-Dynamo Astrakhan ellen.

Az első találkozót tizennégy góllal nyerő francia Creteil továbbjutását az sem veszélyeztette, hogy a visszavágón nyolc góllal kikaptak a lengyel Kielcétől.

A német Gummersbach kilenc góllal verte a spanyol Irun csapatát, amely a visszavágón négy gólt azért le tudott dolgozni hátrányából.

A dán Gudmének még ennyi sem jött össze, ahogy az első, úgy a második találkozót is öt góllal veszítették el a német Frisch Auf Göppingen ellen.
EHF-KUPA, FÉRFIAK, NEGYEDDÖNTŐK:
TBV Lemgo (német) Lukoil-Dynamo Astrakhan (orosz) 33-18 33-31
(Tj. a TBV Lemgo, 66-49-cel)
KS Vive Kielce (lengyel) US Creteil Handball (francia) 21-35 34-26
(Tj. a US Creteil Handball, 61-55-tel)
VfL Gummersbach (német) Bidasoa Irun (spanyol) 35-26 26-30
(Tj. a VfL Gummersbach, 61-56-tal)
GOG Svendborg Gudme (dán) Frisch Auf Göppingen (német) 24-29 32-37
(Tj. a Frisch Auf Göppingen, 66-56-tal)
Legfrissebb hírek

Ligue 1: debütáns góljával nyert idegenben a LIlle

Francia labdarúgás
15 perce

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

Labdarúgó NB I
29 perce

Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
33 perce

„Mindenki azt gondol, amit akar” – Borbély Balázs a győri távozását követő kritikákról

Labdarúgó NB I
45 perce

Mozgalmas délutánt követően csendes volt az este – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
1 órája

A kötélhúzás is szerepel a Világjátékok 2029-es programjában

Egyéb egyéni
1 órája

Négy között a lengyelek és a törökök is a női röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

US Open: szetthátrányból verte a 3. kiemeltet Hacsanov

Tenisz
2 órája