Kézilabda: szerb vezetőedző Szegeden

2006.03.31. 13:47
Címkék
Az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokságban szereplő gárdája kétéves szerződést kötött Zoran Kurtessel (képünkön), aki a nyártól veszi át a csapat szakmai munkájának irányítását.
Elődje, a csapatot jelenleg is irányító Kovács Péter a szezon végeztével a Dunaferr női csapatánál lesz vezetőedző.

A szegedi klubvezetők több lehetséges utódjelölttel is tárgyaltak a közelmúltban, míg végül már csak két fő maradt képben: a szerb-montenegrói Zoran Kurtes, illetve az a Kiss Szilárd, aki a Dunaferr női csapatánál tölt be vezetőedzői tisztséget a nyárig.

A több szerb-montenegrói légióst foglalkoztató Tisza-parti csapatnál végül a fiatalabb generációhoz tartozó szakember mellett döntöttek.

A negyvenegy éves Kurtes korábban a Vojvodina csapatának volt a vezetőedzője.

Szerződése a nyártól lép életbe Szegeden és egyelőre két évig, 2008 nyaráig szól.

Zoran Kurtes már a kilencvenes években foglalkozott a fiatalokkal a kátyi Kézilabda Akadémián, ahol többek között a világválogatott Sterbik Árpáddal és a jelenleg szegedi Milorad Krivokapiccsal is együtt dolgozhatott.

Három junior bajnoki cím után Kurtes elhagyta Kátyot és a Sintelon edzője lett. A gárda Kurtes irányításával az 1999-2000-es szezonban kupát nyert. Következett a Partizan Belgrád, ahol két bajnoki címet szerzett csapatával.

A portugáliai vb-n Kurtes volt a szövetségi kapitánya annak a szerb-montenegrói válogatottnak, amelyet Skaliczki László szövetségi kapitány által irányított magyar válogatott vert meg, így előbbiek a hetedik, utóbbiak az ötödik helyért játszhattak.

A Kurtes irányította Partizan Belgrád 2003-ban a Közép-Európai-Kupában Szegeden 26-26-os döntetlent játszott a házigazda Pickkel.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a férfibajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
11 perce

Molnár Mátyás: Megfogadtam, úgy vetődöm majd, mint az édesapám

Labdarúgó NB I
27 perce

Paksról igazol középpályást a Nyíregyháza – NS-infó

Labdarúgó NB I
43 perce

Hittel és pimaszul – 28 év után újra a mieinkkel rajtol a női kosárlabda-világbajnokság

Kosárlabda
1 órája

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
7 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
8 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
8 órája