Kézilabda, női BL: Viborg-Ljubljana a fináléban

2006.04.23. 18:29
Címkék
A női kézilabdázók legrangosabb nemzetközi kupasorozatában, a Bajnokok Ligájában a dán Viborg és a szlovén Ljubljana jutott a döntőbe.
Lecusanut (Aalborg) sáncolja Bodnyijeva és Marincer (Ljubljana)
Reuters
Lecusanut (Aalborg) sáncolja Bodnyijeva és Marincer (Ljubljana)
Lecusanut (Aalborg) sáncolja Bodnyijeva és Marincer (Ljubljana)
Reuters
Lecusanut (Aalborg) sáncolja Bodnyijeva és Marincer (Ljubljana)

Sok izgalmat aligha tartogatott a két elődöntőben a visszavágó, hiszen a Viborg és a Ljubljana is idegenben nyerte az első összecsapást.

Ezek után a dánok a második mérkőzésen, immár otthon négy góllal verték a spanyol Saguntót, így összesítésben kilenc találattal jutotak tovább.

A Ljubljana azonban ellazsálta igencsak a visszavágót. Az első, idegenbeli nyolcgólos sikerüket követően pályaválasztóként egy találattal kikaptak a dán Aalborgtól. Összesítésben így héttel bizonyultak jobbnak.

A döntőt első találkozóját május 13-án vagy 14-én játsszák, a visszavágót egy héttel később rendezik. A nemzetközi szövetségben kedden délelőtt sorsolják ki, melyik csapat kezdheti otthon a finálét.

NŐK, BL, ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ:
Krim Ljubljana Slovenia (szlovén) Aalborg DH (dán) 30-31
Tj. a Krim Ljubljana 54-47-tel
Viborg HK (dán) CBM Astroc Sagunto (spanyol) 32-28
Tj. a Viborg, 63-54-gyel

Szavazás

Döntőbe jutott a Győr a kézilabda női KEK-ben. Mit vár?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Megvan Varga Kevin új klubja, marad az NB II-ben – hivatalos

Labdarúgó NB II
8 perce

Lemondta a válogatottságot a spanyolok világbajnok labdarúgója

Minden más foci
10 perce

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
17 perce

Slot után Iraolának sem kell Chiesa – megvan a Liverpool BL-kerete

Bajnokok Ligája
31 perce

Kölnből szerződtetett középpályást a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
47 perce

Hiába a miniszteri sugallat, nem veszik vissza a Bordeaux-t az országos bajnokságba

Francia labdarúgás
55 perce

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
1 órája

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
1 órája