Ötven percig tartotta a lépést a Veszprém a Ciudaddal a döntőben

2008.09.21. 17:06
Címkék
Tíz perccel a vége előtt még öt góllal vezetett az MKB Veszprém a Bajnokok Tornája döntőjében, a spanyol Ciudad Real azonban olyan hajrát produkált, amire Mocsai Lajos csapatának már nem volt válasza. Így Sterbik Árpád kapus együttese négy góllal nyerte meg a meccset, és megszerezte a tornagyőzelmet.
Fotó: Meggyesi Bálint
Fotó: Meggyesi Bálint

Ötven percig úgy tűnt, a hazai pályán játszó Veszprém meg tudja verni a Ciudadot, ekkor azonban a spanyolok váltani tudtak, és gyakorlatilag lerohanták a Mocsai-csapatot, amely már nem tudta tartani velük a lépést.

Az első félidőt a Veszprém rendkívül kemény és hatékony védekezéssel kezdte, és a kapuban Dejan Perics is parádézott.

Viszont meglepően sok ziccer maradt ki mindkét oldalon, és hetest is hibázott a hazai csapat. Az ellenfélnél Sterbik is bravúrt bravúrra halmozott, így az első játékrészt a kapusok félidejének nevezhetjük.

Ennek leginkább az lehetett az oka, hogy a két csapat nagyon jól ismeri egymást, és a játékosok kissé tartottak a velük szemben tornyosuló hálóőröktől.

6–5-ös állásnál Mocsai Lajos időt kért, és ez jót tett a Veszprémnek, mert két gyors gólt szerezve háromra növelte a különbséget, amit a félidő végéig meg is tartott: a csapatok 13–10-zel mehettek pihenőre.

Az ellenfél egyik fő erőssége a Sterbikhez hasonlóan hármas állampolgárságú (fehérorosz, szlovén, spanyol), balátlövő létére beállós pozícióból eredményes Rutenka volt.

A második félidő elején az első játékrészben mutatott formáját nyújtotta a Veszprém, sőt Eklemovics is elkapta a fonalat, és hatalmas gólokkal járult hozzá csapata teljesítményéhez.

Tíz perccel a vége előtt azonban ötről egy gólra zárkózott fel a spanyol gárda: ekkor Mocsai Lajos újra időt kért. Visszaesett a védekezés, Perics sem brillírozott, elöl pedig hibát hibára halmozott a hazai együttes.

Ez azonban az időkérés ellenére sem változott, és a 21. percben egyenlített a Ciudad. Kallmann is feljavult, Morros révén pedig a 23. percben átvették a vezetést a vendégek.

24–20-as veszprémi előny után 7–1-re hozta a következő perceket a Ciudad. Felpörgette a játékot, a Veszprém cserélni is alig tudott, pedig Mocsaiék erre az esetre külön készültek a torna előtt.

„A végén nem tudtunk változtatni. A jobbszélsőjük jobban kezdeményezett, és a beállós is nagyon élt. Sajnos elfogytak a lehetőségeink” – mondta Mocsai Lajos a mérkőzés után.

„Nagy problémát jelentett, hogy hosszú ideig nem tudtunk gólt lőni ennek a nagy falnak, az ellenfél pedig lépésről lépésre őrölt fel minket. A nagy iramban sokkal gyorsabban kellett volna reagálni az adott szituációkban, de ez ma sajnos nem sikerült” – tette hozzá a veszprémi edző.

Sterbik Árpád, a Ciudad kapusa nem számított rá, hogy ennyire nehéz dolga lesz csapatának. „A Veszprém nagyon jó védekezéssel kezdett. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz, de arra sem tettem volna, hogy nyerünk. Az döntötte el végül a meccset, hogy a második félidőben indításokból könnyű gólokat tudtunk lőni” – mondta az ellenfél kapusa.

BAJNOKOK TORNÁJA

DÖNTŐ, VESZPRÉM
MKB VESZPRÉM–CIUDAD REAL (spanyol) 28–32 (13-10)
Veszprém Aréna, 5500 néző. Vezette: Brunovsky, Canda (szlovákok)
MKB Veszprém: Perics - Iváncsik T. 3/1 , Vujin 5/1, Eklemovics 4, Gál 3, Ilyés 4, Korazija 2. Cserék: Markovics, Cozma , Perez 3, Sesum 2, Lapcsevics 2, Lusnyikov. Vezetőedző: Mocsai Lajos
Ciudad Real: Sterbik – Parrondo 3, Metlicic , Stefansson 5/2, Laen 1, Rutenka 10/3, Kallman 6. Cserék: Pajovics 1, Davis, Vaquero 2, Dinart, Abalo 1, Morros 3. Vezetőedző: Talant Dushebajev
Kiállítások: 10, ill. 6 perc
Büntetők: 4/2, ill. 6/5
Legfrissebb hírek

Golf: pazar gurítás 20 méterről, több mint 100 év után angol győztes a PGA-bajnokságon

Egyéb egyéni
2 perce

Újra használhatják zászlójukat és himnuszukat az orosz tornászok

Torna
3 perce

Mindenben megegyeztek, már csak aláírni kell: Mourinho lesz a Real Madrid edzője

Spanyol labdarúgás
11 perce

Heti program: Európa-liga-döntő, zárul a PL, a La Liga és a Serie A

Európa-liga
39 perce

Tuboly Máté bekerült a Niké Liga tehetségeinek válogatottjába

Minden más foci
49 perce

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
1 órája

Kick-box vk: a tíz magyar aranyból négyet Bumba Mason szerzett

Egyéb egyéni
1 órája

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik